Hillai László

Alkony

Szállnak az alkonyi hangok,
csendülnek esti harangok.
Hallgat a szívem is már,
kedvesem is hazavár.

Hold ragyogja be a tájat,
pásztor tereli a nyájat.
Villan az északi fény,
félhet a gyáva legény.

Némák az esti harangok,
késő van, én hazatartok.
Megnyújtom lépteimet,
csillagok fénye vezet.

Eljött ez az éjszaka már,
sötét lett, és csendes a táj.
Vágy uralja szívemet,
látom majd kedvesemet.

Éjfél lett, hogy hazaértem,
meglehet, kissé elkéstem.
Várt az otthoni meleg,
kedvesem már szendereg.

Eknéry Lakatosné Irénke

Akit nem vár senki

Gyötrelmes gonddal éled az életed,
csak arra gondolsz, holnap talán jobb lehet!
Naponta dolgozol, küzdesz a jobb életért,
s könyörögsz Istenhez egy újabb reményért!

Istenben bíznod kell, hisz ez hajt előre,
hited ad erőt egy boldogabb jövőre!
Munka után hazamész, és otthon várnak,
ez csakis maga a boldogság a családnak!

Akit nem vár senki, az elgondolkodik,
de jó annak, kit otthon várnak szeretteik.
Az évek gyorsan múlnak, te is megöregszel,
csak a szíved marad tele emlékekkel!

Arra gondolsz, hogy jól élted a kapott életed?
S vajon mindent megtettél, amit csak lehetett?
Vajon úgy élted, ahogy neked a legjobb volt?
És nem hagytál ki belőle, ugye, semmi jót?

Gyorsan telnek az évek, s röppenek tova,
csak a homlokodon gyűlik a ráncok sora!
Becsüld meg életed, mert abból csak egy lehet,
hogy megöregedtél, arról senki sem tehet...

Steel

Szülőm, Hazám

Testedből lettem, s adtál Élet-teret,
szemeid barkák és fák, szelíd csenddel
követnek utamon, bármerre megyek.
Vállaid dombok, hol lélegzés pihennem,

megajándékoztál az érésekkel,
melyeket Benned láttam percről percre,
míg sirattál sokszor esőkkel engem.
De bizalmad fénye ott volt minden cseppben

Irántam mégis, így fogva a kezem.
Napoddal valósulásom hajnalát
hoztad, időről időre új eséllyel
megmutatva a fájdalmat és halált,

s hogy az emberi szív egy főnixmadár,
mert érezni, születni sosincs határ.

Az estnémaságokban, mikor a szélből
hallgattam a Te szíved hangját, s mélyből

szakadó, szótlan mesélő sóhajod,
megértettem, én a tenyeredben vagyok,
felemelsz, ha térdig könnyre roggyanok,
és Általad növekszem, így sarjadok.

Ma láthatom, nincsenek véges partok,
magházamból világra nyílni tudok,
előttem ismerősek mind az arcok...
Csupasz talpú, kicsi lányként futok

a nekem adott földtekén... s nyugszom
majd álombékére, én drága Anyám,
könnyű leheletként karodba hullón,
hiszen Te vagy az én Szülőm és Hazám.