Pallag Zoltán – Azt mondja

„AZT MONDJA
nem lesz semmiféle ősz
főleg nem november
se sapka se sál se puszi a szádra
mi nem futunk össze sehol
ahol látszik a lehelet
szemüvegeden a pára
nem lesz köd reggel induláskor
ne is reménykedj
telefon cigi kulcsok pénztárca
semmi sem lesz meg
a telefonomért nem szaladok vissza
amíg a kocsiról a leveleket söpröd
mert én ide többet úgy sem állok
leszarom ezt a fát is
te velem nem leszel türelmes
te engem nem fogsz siettetni
hagyjál a romantikával
mi nem fogunk sehova se menni és
most már mindig augusztus marad
és mindig a hasadon fogok feküdni
egyáltalán nem is értem
hogy jön ide az ősz”

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bõrét nem félti,
és a szellõ is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csõsz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen õszül.

Kányádi Sándor

Mentovics Éva: Őszi rekviem verse.

Avarruhába bújt a föld
a fázós fák alatt,
amíg a szél, a dölyfös úr
a tájon átszaladt.

Zörgetve fákat, bokrokat,
haladt a hegytetőn,
mögötte rétek borzongtak
kopáran, reszketőn.

Az erdő kábán álmodott,
álmában égig ért,
álma langyos, új tavaszt,
szikrázó fényt ígért,

hol fészek ring a lombokon,
s körötte dal fakad,
és éjjel minden odvában
mókusok alszanak.

Álmodik a völgy, a rét,
a tó is megpihen,
miközben zúg a hűvös szél;
az őszi rekviem.

 Heltai Jenő: Ősz című verse.

Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.

Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies…
Ősz, ősz ne siess!

/részlet/