Oldalak

Híres almák

 

ÉVA ALMÁJA

 

Isten figyelmeztette Ádámot és Évát,

hogy ne egyenek a kert közepén lévő

fának a gyümölcséről, de a kígyó ravaszabb volt

mindennél és kísértésbe estek.

Éva beleharapott a gyümölcsbe,

és adott Ádámnak is, a férjének.

Ezután Isten ellátogatott hozzájuk,

és kiűzte őket a paradicsomból az engedetlenség miatt.

Azóta az ember bűnösnek születik,

de Jézus meghalt értünk.

 

A kígyó - a szerző szerint -

a legravaszabb állat volt a paradicsomban.

Kételkedve fordult Évához,

hogy valóban azt mondta Isten,

hogy nem ehetnek a kert gyümölcseiből.

Éva úgy válaszolt, hogy ehetnek,

de csak egyből nem, ami a kert közepén van

a tudás fájának gyümölcséből, nehogy meghaljanak.

A kígyó kétségbe vonta Isten szavát,

hogy attól még nem fog meghalni:

"Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek

szemetek felnyílik, olyanok lesztek

mint az Istenek, akik ismerik a jót és a rosszat".

Éva látta, hogy a gyümölcs jó és tetszetős,

evett belőle és Ádámnak is adott belőle.

Rögtön felnyíltak szemeik, és látták,

hogy meztelenek.

Ezért fügefa levélből ruhát készítettek maguknak

és eltakarták magukat.

Ádám és Éva a Sátán kísértésének engedve

vétkezett teremtője ellen –

„képi” megfogalmazásban Ádám és Éva

ettek a tiltott gyümölcsből –,

engedetlen lett Isten Igéjének,

aminek eredményeként kiesett Isten tökéletes akaratából.

A bűnbeesés után Ádám és Éva

az Éden kertjén kívül, Isten nélkül kezdett élni,

aminek végeredménye az lett,

hogy a bűn elterjedt az egész földön.

 

NEWTON ALMÁJA

 

Fiatal Newton

 

 

A közismert legenda szerint

Newton úgy jutott a gravitáció gondolatára,

hogy kertjében sétálgatva meglátta,

amint egy alma éppen leesik.

A módosított változat szerint

az alma az ő fejére esett.

 

Visszatérve az alma igazi történetére:

Newton naplójában szerepel,

hogy az említett elsődleges összefüggést kereste

Newton almája

 

a két test vonzereje között.

És mikor ezen gondolkodva a kertben sétálgatott,

és az almafa alatt állt, felpillantva azt találta,

hogy az egyik alma mellett látható az égen a Hold,

és abból a nézőpontból a Hold pontosan akkorának látszik,

mint az alma.

Ettől tudatosodott benne,

hogy a gravitációs erő valószínűleg

a fényhez hasonlóan egyenletesen oszlik szét a térben

 

Negyven éve indult a Beatles zöld almája

A Beatlesnek 1967. második felében, Brian Epstein halála után,

a saját kezébe kellett vennie kiadói és pénzügyeit.

Ennek az egyik legfontosabb lépése, az Apple Publishing Ltd.,

a saját kiadóvállalat létrehozása volt éppen negyven évvel ezelőtt.

 

A lemezkiadót a Beatles együttes tagjai

fiatal tehetségek támogatására alapították.

Az első szerződést Mary Hopkin énekesnővel kötötték,

aki a Those Were the Days című dalával

megszolgálta a bizalmat - igaz,

utána hamar eltűnt a süllyesztőben.

 

APPLE -LOGO

 

 

Steven Paul „Steve” Jobs

(San Francisco, Kalifornia, 1955. február 24. –

Palo Alto, Kalifornia, 2011. október 5.[3])

az Apple elnöke, korábbi vezérigazgatója,

az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja.

Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének,

aki meglátta a lehetőséget

a grafikus felhasználói felületben

(GUI) és az egérben, mellyel

egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott.

Jobs irányítása alatt fejlesztette ki

az Apple Computer a cég egyik fő termékét,

az Apple Macintosh számítógépet,

valamint az iPod médialejátszót,

az iPhone okostelefont és az iPad táblagépet.

 

 

 

Thetisz istennő és Peleusz király lakodalmára hivatalos volt

valamennyi isten, egyedül Eriszt, a viszály istennőjét

szerették volna távol tartani a menyegzőtől.

Erisz nagyon megharagudott ezért, és a maga módján állt bosszút.

Egy aranyalmát dobott az isteni násznép közé

ezzel a felírással: „A legszebbnek”.


Ki is tört menten a veszekedés,

a „viszály”. Három istennő is vetélkedett a legszebbnek járó címért:

Héra, a családi tűzhely,

Athéné, a bölcsesség

és Aphrodité, a szerelem istennője.

Végül Pariszt, a trójai királyfit kérték fel, hogy döntse el a versenyt.


A három istennő meg is jelent a királyfi előtt.

Héra családi boldogságot,

Athéné bölcsességet,

Aphrodité pedig a világ legszebb asszonyának

szerelmét ígérte a győzelemért.

Parisz a szerelem istennőjét választotta,

neki ítélte Erisz almáját.

 

Jutalmul elnyerhette a szépséges Heléne szerelmét.

Megszöktette az asszonyt, s emiatt tört ki azután

a görög trójai háború, amely kilenc évnyi véres tusa után

Trója pusztulását hozta.


A viszály istennője tehát győzedelmeskedett.

 

 

 

Forrás: wikipedia

 

 

 

 

Híres almák hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp