Oldalak

Híres emberek érdekes szokásai

 

11. Az író, aki csak fekve dolgozott

Marcel Proust szeretett kényelmesen élni,

ezért még akkor sem volt hajlandó felkelni, ha dolgoznia kellett.

Mivel délután 4 óráig általában vízszintes testhelyzetben volt,

inkább a munkát vitte az ágyba.

Az eltűnt idő nyomában című regényét nagyjából fekve írta meg,

ennek ellenére sokszor hallotta a környezete tőle,

hogy mennyire kifárasztja a munka.

 

12. A verhetetlen hedonista, aki soha nem tért el a szokásaitól

Krúdy Gyula igazi életművész volt. Nála a nap este kezdődött,

amikor is mindig ugyanazt a forgatókönyvet játszotta le.

Vacsorájának minden fogását más-más étteremben fogyasztotta el,

majd lovas kocsiba ült, és elindult a szokásos éjjeli portyájára,

amelynek során az aktuális egyéjszakás kalandját hajtotta fel.

 

 

13. A grófnő, aki csak ártatlan lányok vérében fürdött

Báthory Erzsébet mániája a fiatalság megőrzése volt.

A grófnő ennek érdekében megszállottan kutatta annak titkát,

hogy mitől nem öregszik.

Úgy vélte, hogy a leghatásosabb az,

ha rendszeresen ártatlanok  vérében fürdik,

és abból készít magának különféle kencéket.

Rengeteg hajadont lemészárolt e célból a kastélyában, de végül lebukott.

 

 

14. A zeneszerző, aki rituális kávézó volt

Beethoven imádott kávézni, minden reggelét ezzel kezdte,

de nem akárhogyan. Saját maga főzte a kávéját,

és ehhez egy különös rituálét alakított ki.

Egyáltalán nem volt mindegy ugyanis számára, hogy a kávésdobozból

mely kávészemek kerülnek a csészéjébe,

hanem minden alkalommal kiválogatott pontosan 60,

szerinte megfelelő szemet,

s ezekből készítette el a reggeli napindítót.

 

 

15. A fizikus, aki irtózott a kerek tárgyaktól

Nikola Tesla felfedezései és eredményei vitathatatlanok,

de a fizikus a mindennapokban igencsak különös ember hírében állt.

Mivel valamilyen érthetetlen okból rettegett a kerek tárgyaktól,

soha nem lehetett semmi a környezetében, ami ilyen alakú.

Akkor sem, ha szállodában szállt meg, sőt a hotelszobáját úgy választotta ki,

hogy a szobaszám feltétlenül osztható legyen hárommal.

 

 

16. A tudós, aki mindent megevett, ami csak elé került

Charles Darwin nemcsak kutatta az evolúciót,

hanem egy furcsa szokásánál fogva minden létező állatot meg is kóstolt,

amit csak meg tudott. Így élete során kipróbálta,

milyen a bölömbika, a tatu, a sólyom, a párduc,

vagy éppen bizonyos rágcsálók húsa.

 

 

17. A színész, aki a bejárónőn gyakorolta poénjait

Bár Latabár Kálmán minden előadásánál úgy tűnhetett a közönség számára,

hogy rengeteget improvizál, a színész valójában

nagyon keményen begyakorolt előre minden egyes mozdulatot és szót.

Szokása szerint minden poént a házvezetőnőjén tesztelt le,

és ha az asszony nevetett rajtuk, akkor az maradhatott az előadásában.

 

18. Aki csak száz rágás után nyelte le a falatot

Henry James író megszállottan fogyókúrázott élete nagy részében,

és a siker érdekében speciális hóbortokhoz ragaszkodott:

például minden falatot százszor megrágott, mielőtt lenyelte volna,

bár kérdés, hogy a huszadik rágásnál vajon volt-e még egyáltalán mit rágnia.

 

 

19. A művész, aki fejen állt, hogy elég kreatív legyen az agya

Igor Sztravinszkij zeneszerző sok más művészhez hasonlóan

szintén azt kutatta, hogyan tud a legjobban ihlethez és kreativitáshoz jutni.

Ő azt találta a legmegfelelőbb módszernek, ha minden reggelét

fejenállással kezdi agyserkentés gyanánt.

 

 

20. A politikus, aki pucéran üldögélt a természetben

Benjamin Franklin rengeteget tanulmányozta a természetet,

és sok időt töltött a szabadban.

De nem ám úgy, ahogyan az emberek többsége –

ő minden hajnalban teljesen pucérra vetkőzött,

és úgy üldögélt órák hosszat a természet lágy ölén.


 

 
 

Híres emberek érdekes szokásai hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.016 mp