Hóemberek


Bár neve: ember,
hóból a lába,
hóból a törzse,
hó a ruhája.
Tán nem is ember!
Vagy talán mégis?
Meg sose moccan,
tudja a szél is.
Két szeme: két gomb,
Répa az orra.
Szén-mosolyáért
Pisti csúfolja.
Karjai ágak,
ég fele néznek!
Hessegetik a
széncinegéket.


Hatalmas a pocakom,
kint ácsorgok a havon.
Azt mondod, hogy kevélyen?
Egy kis faggyal beérem.
Mindössze csak az a vágyam:
hóból legyen puha ágyam.
Jószerencse el ne hagyjon,
víg orcámra mosoly fagyjon.

Álldogál egy vidám legény,
jégcsap lóg az orra hegyén.
Hó a keze, hó a lába,
deres minden porcikája.
Körülötte mély a hó,
pocakja vagy hét akó.
Messze virít répa orra,
cakkos sálját vígan hordja.
Éjfekete szén a szeme,
vasfazék a cilindere.
Füléig ér mókás szája,
a hófúvást büszkén állja.
Egy cseppet sem didereg,
jól bírja a hideget.
Söprűnyél a sétapálca,
hómezőket azzal járja.




















