Oldalak

Húsvéti gyerekek

 

A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más.

Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah.

A szó kikerülést, elkerülést jelent.

Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

 

A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét,

ekkor vált el a két ünnep ideje.

A húsvét angol neve: passover, átrepülést jelent.

Gyakorta használják az Easter elnevezést,

mely a német Oster szóval együtt keresendő.

Őse egy germán istennő, Ostara az alvilág úrnője,

ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idején volt.

Lehet, hogy neve az East,

a kelet szóból származik,s a napfelkeltére utal.

 

A szó a magyarban nem található meg, de Csíkményságon

a húsvéti körmenet neve: kikerülés,

más vidékeken a feltámadáshoz kapcsolódik.

A magyar szó: húsvét, az azt megelőző időszak,

a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.

 

A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek

a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek

a Julián-naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben.

A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum

némileg a héber naptárhoz hasonló módon.

A húsvét helyes időpontja gyakran vita tárgya volt.

 

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott

termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás,az újjászületés.

Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint

a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé.

(Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)

 

 

A húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah.

E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók

az egyiptomi rabságból való menekülésüket.

Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra,

a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve,

így az ő házukat "elkerülte".

 

Az Egyiptomból való kivonulás történetét írja le a Hagada.

A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja

a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat.

Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos

sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít.

Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul.

A ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, de jóval régebbi annál.

Latin neve: Septuagesima - hetvened,

mert hetven napig tart, húsvéti időnek is nevezik.

 

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását.

A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal

a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.

A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon

arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető

tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.

A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt

elfogatását idézi emlékezetünkbe.

Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének,

megostorozásának és kereszthalálának a napja.

Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról,

hogy Jézus - amint azt előre megmondta - harmadnap,

azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Húsvéti gyerekek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.013 mp