Idézetek a szeretetről, barátságról

„A barátság az, amikor egy lélek két testben él.”
„Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom.”
"Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét,
hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!"
"A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat -
de van annyi esze, hogy meg sem próbálja."
A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.

"A szerelemnek és barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez:
ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én."
"Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon!"
"A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet,
ha két ember egymás szemébe néz, hanem,
ha mindketten ugyanabba az irányba néznek."
"Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet gyógyítja."
„Szükségben mutatkozik meg az igaz barát.”
"Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen!"

"Nem az számít, hogy honnan jöttél,
milyen a vallásod vagy a bőrszíned, hanem az,
hogy milyen ember vagy!
Sok értékes embert veszít a világ az előítéletekkel!"
„Az életnek csak akkor van értelme,
ha van kivel megosztani az érzéseinket.”
"A szavak olyanok, mint a röntgensugár.
Ha megfelelőképpen használja őket az ember,
bármin keresztülhatolnak."
"A mosoly a legrövidebb távolság két ember között."
Ha szeretünk, magunkat is másnak látjuk.

Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy,
hogy közben mégse fogy el.
"Az igazi szeretet próbája egyedül az,
hogy nem fél a másik ember szeretetétől,
hogy elegendő benne a szelídség,
a türelem és az alázat ahhoz,hogy elfogadja azt."
A tökéletes szeretet nem ismer félelmet:
mivel mindenét oda ajándékozta, semmije sem maradt,
amit elveszíthetne.
A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz
az emberi létezés problémájára.
A szeretet mindenki számára a legszükségesebb táplálék.

Nem létezik boldogtalan szeretet.
Már az a tény, hogy szeretünk, boldoggá tesz.
„Nincs az az ember, aki egy másik embert olyannak szeretne, amilyen.
Változtatni akarunk rajta, mert mindig csak látomásokat szeretünk.
Ami valóságos, arra nem vágyódhatunk, éppen azért, mert valóságos.”
„Nincs nagyobb boldogság, mintha szeretnek bennünket"
"Egyedül félszárnyú angyalok vagyunk,
s csak úgy tudunk szárnyalni, ha összekapaszkodunk"
„A szívre csak egy másik szív lehet hatással.”

"Az idő múltával egyre kevésbé bánjuk,
amit megtettünk, de amit nem tettünk meg,
arra soha nincs vigasz."
Egy barát olyan, akár egy téli lámpás:
minél régibb a barátság, annál erősebb a fény.
A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne.
„Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy,
de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.”
„Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés:
az döntés, ítélet és ígéret.”
„Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett,
mint az, amelyen nem mosolygunk.”

„Mosolygó arcot kinek van ereje megütni?
A mosolyt senkinek sincs bátorsága összetörni,
Mosolyra mosoly a válasz.”
„Csak szeretve tanulunk meg szeretni.”
„Nem a tökéleteseknek van szüksége a szeretetre,
hanem azoknak, akik nem tökéletesek.”
„Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.”
Legyen szíved, mely sosem válik kővé,
legyen kedved, mely sosem gyullad haragra,
és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.

"A barát az, aki akkor van melletted,
amikor máshol kellene lennie."
"A barát az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret."
"A barát ismeri a szívemben lévő dalt,
és eldúdolja nekem, amikor kezdem felejteni."
"Az igazi barát a legnagyobb kincs -
és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk
legkevesebbet."
"Két ember attól fogva számít igaz barátnak,
amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet."
"Barát az, aki akkor is velünk tart,
amikor az egész világ ellenünk fordul."

"Nagyra becsülöm azt a barátom,
aki időt talál számomra a naptárában,
de még jobban szeretem azt,
aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó."
"Csak a barát vonzalma önzetlen,
nincs benne érdek, sem az érzékek játéka.
A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat,
a legnagyobb emberi próba és szerep."
"A barátok azok, akik megkérdezik,
hogy vagy, és várnak a válaszra."
"... csak a régi barátok tudnak összeveszni,
majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját."






