Idézetek a zenéről
"Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

Ha újra megélhetném az életemet,
ügyelnék rá, hogy legalább hetente egyszer
elolvassak néhány verset és hallgassak egy kis zenét;
így talán szellemem mostanra hanyatlásnak indult része is
tevékeny maradhatott volna...”
(C. Darwin)
„Az emberiség boldogabb lesz,
ha megtanul a zenével méltóképpen élni.”
(Kodály Z.)
„Ha fiatalok akarunk maradni,
mindennap olvassunk el egy költeményt,
hallgassunk egy kis zenét,
nézzünk meg egy szép festményt
és amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót.”
(J. W. Goethe)
„A zene lelkem lélegzetvétele,
s egyszersmind imádságom és munkám.”
(Liszt F.)
„...a „szakértelem” önmagában semmi,
cél nélküli eszköz, puszta lehetőség, befejezetlen mondat.
A „szakértelem” ugyanígy nem kultúra,
ahogyan a zongora nem zene.”
(E. F. Schumacher)
„A szimfóniát tekintem a legtisztább zenének.
Más szóval, ahol a muzsika kezdődik,
a szónak meg kell szűnnie.”
(J. Sibelius)

„A zenében is, mint a szerelemben,
csak őszintének szabad lennünk.”
(G. Verdi)
„Az a zene, amely nem vált ki vitákat,
lehet vigasztaló és bájos, de valószínűbb, hogy vacak.”
(D. Sosztakovics)
„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül,
amit hallgatnak.”
(P. Coelho)
„A zene lehet keserű és kétségbeesett,
de nem lehet cinikus.”
(D. Sosztakovics)
„A zene a mágia legerősebb formája.”
(M. Manson)
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan,
mégsem maradhat kimondatlanul.”
(V. Hugo)

Egy festmény egy vers - szavak nélkül,
egy vers egy festmény- szavakban.
A Zene mindkettő.”
(Phütagorasz)
Az egy zenekarban játszó zenészek nem lehetnek ellenségek,
legalábbis amíg a koncert tart.”
(P. Hindemith)
„A zenéről írni olyan, mint táncolni az építészetre.”
(Graffiti)
„Könnyebb az élet, ha dalolhatsz róla.”
(P. Barsocchini)
„A zene a lelkiállapotok legjobb, az anyagiak legrosszabb ábrázolója.”
(W. Ambros)
„Tudod te, mi a zene?
Isten parányi emlékeztetője az embernek,
hogy nem az ember az egyetlen csoda ebben az univerzumban.
A zene harmonikus kapcsolat minden élőlény között,
még a csillagok között is.”
(August Rush c. film)

„A zene olyan, mint a tenger:
mi a parton állunk,ellátunk messze, messze,
és gyönyörködünk a hullámok játékában,
de a túlsó partot nem láthatjuk meg soha.”
(H. Sienkiewicz)
„A hangoknak legalább oly határozott értelmük van,
mint a szavaknak,
ha szóval nem is lehet kifejezni őket.”
(F. Mendelssohn-Bartholdy)
„Bach az Isten, Mozart az Angyal,
Beethoven az Ember.”
(F. Busoni)
„Ha valaki nem indul meg a hangszer egy-egy lágy akkordja
vagy az énekhang édes zengése hallatára,
nem visszhangzik reá és nem rendül meg egész valójában
önfeledt elragadtatással: ez gyarló és silány lélekről tesz tanúságot.”
(P. de Ronsard)







