Oldalak

Idézetek az időről

 

“Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni –
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.”

(Tatiosz)

 

 

“Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.

Betöri az ajtót.

Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e ,

és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.

Csak jön és beköltözik a lelkembe.

Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. 

De azokon a napokon, mikor meglátogat,

a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,

a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal

vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre,

mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.

A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.

Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.

Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti,

és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”

(HamiaLinda)

 

 

 Csak ma boldog leszek.

Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog,

amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”.

A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

 

. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez,

és nem vágyaimhoz igazítani mindent.

Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet,

ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

 

 Csak ma törődni fogok testemmel.

Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza,

és nem hanyagolom el.

 

Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet.

Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya.

Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

 

Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon;

jót teszek valakivel és titokban tartom.

Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem,

ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

 

Csak ma kedves leszek.

Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm,

halkan szólok, udvariasan viselkedem,

bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok,

nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg

senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

 

Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni,

nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani.

 

 Csak ma programot készítek.

Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában.

Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz.

 

 Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok.

 

Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek,

hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek

és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Idézetek az időről hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.057 mp