A Csehország területén eredő Elba

az Érchegységet átszelő mély és árnyékos szurdokokon át lép

Németország területére, majd végighaladva rajta,

az Északi-tengerbe ömlik. 1160 km-es útja nagy részét

igen sebes iramban teszi meg.

A hozzá csatlakozó mellékfolyókkal és a Kieli-csatornával együtt

az Európa egyik legfontosabb, a legkülönfélébb árukat szállító vízi útja.

A fenséges folyam csak elvétve mutat fel valamely romantikust szakaszt,

mint például a sziklabástyák tömör falazatát,

amely Drezdától délre tör váratlanul a magasba a folyó mindkét partján.

A mintegy 80 millió évvel ezelőtt lerakódott homokkőrétegből

az eső és a fagy évezredek munkájával bizarr formájú bástyák

és tornyocskák tömegét faragta ki;

a közöttük húzódó szurdokok vadul dübörgő folyók

s lezúduló vízesések robaját visszhangozzák.
 

Egyes formációk magányosan állnak,

míg mások olyan zsúfoltságot mutatnak,

mint pl. a Bastei (Bástyák) sziklalabirintusa,

melynek kilátópontjáról letekinthetünk

az Amsel-tó csillogó kék vizében tükröződő,

gőzmozdony alakú hegytömb, a Lokomotív rejtelmes tükörképére.

A különös képződmények közül említésre méltó még a Lilienstein (Liliomkő),

tetején egy várrommal, valamint a Pfaffenstein (Papok Köve) keszekusza tömbje.

Rathen városának közelében található a Felsenbühne,

e sziklákkal övezett természetes amfiteátrum,

ahol nyaranta színielőadásokat tartanak.
 

A történelem folyamán a terület egyszerűen Meisseni-felvidék néven ismerték,

ám XIX. századi csodálói túlságosan prózainak tartották az elnevezést,

s ezért Szász-Svájcra keresztelték át.

Nem sokkal Németország 1990-es újraegyesítése után

a vidéket nemzeti parkká nyilvánították.

Korábban a régió stratégiai adottságait jóval fontosabbnak tartották,

mint természeti szépségeit.

Ennek beszédes bizonyítéka  Königstein,

az Elba fölé tornyosuló sziklára épült pompás fellegvár.

A középkor első évtizedeiben a cseh királyok erődítményeként emelték,

később a szász uralkodók (vagy választófejedelmek)

többször is átépítették, kibővítették;

szép barokk belső kiképzése Erős Ágost (1670-1733) nevéhez fűződik.
 

Königstein

A várat nehéz megközelíteni; ez magyarázza,

hogy támadások igazából sosem érték,

börtönnel viszont annál alkalmasabbnak bizonyult.

Foglyai közül a legsanyarúbb sors bizonyára Johann Böttgernek,

a Berlinből származó ifjú és tehetséges alkimistának jutott,

aki többször is megkísérelt közönséges fémekből aranyat előállítani.

Magára haragítva a porosz hatóságokat,

1700-ban Szászországba menekült,

ahol Ágost rögtön börtönbe csukatta és munkára fogta.

Korának számos uralkodójához hasonlóan a szász fejedelmet is

erősen foglalkoztatta az aranycsinálás lehetősége.

Bár Böttger ez irányú próbálkozásai sorra kudarcot vallottak,

képességei mély benyomást gyakoroltak Ágostra.

A választófejedelem egy másik szenvedélye

történetesen még az aranycsinálást is felülmúlta.

Megszállottan gyűjtötte a kínai porcelánt,

s évek alatt a nyugati világ egyik leggazdagabb gyűjteményét halmozta fel.

Az volt az álma, hogy Európában elsőként állítson elő porcelánt,

s Böttger  tevékenységét is e cél szolgálatába állította.


„Fehér arany”

1708-ban földlapáttal és helybeli agyaggal végzett

hosszas kísérletezések után Böttgernek végre sikerült

egy vörös porcelántálat készítenie.

A választófejedelem örömmámorban úszott,

ám hogy a kínaiakkal felvehessék a versenyt,

rá kellett jönni a fehér, pontosabban a keményporcelán titkára.

1710-ben Böttgernek ez is sikerült: a masszához kvarcot adott hozzá,

az agyagot pedig kaolinnal helyettesítette, s kikísérletezte a mázt is

A meiseni és drezdai porcelán világszerte híressé vált.
 

Böttger szobra

A feltaláló viszont 1719-ben,

37 éves korában,

a kísérletekkor felszabaduló páráktól megvakulva

és megmérgezve meghalt.

Emlékét szobor őrzi. Ha eredeti célkitűzéseire gondolunk,

talán kései elégtételt jelenthet számára,

hogy élete utolsó találmánya világszerte

„fehér arany” néven vált ismertté.