Oldalak

Jeles napok - július

 

Július hava nevét Julius Caesarról kapta.

Caesar uralkodása alatt szervezték át az addig használt római-naptárat,

vezették be a Julianus-naptárt megalapítva a 365 napos évet,

4 évenkénti szökőévvel.

  Ősi magyar elnevezése:

Áldás hava, míg a népi kalendárium

Szent Jakab havának nevezi.

Az éghajlati statisztikák szerint

a jellemző minimum hőmérséklet 13 / 15 °C,

míg a jellemző maximum hőmérséklet 25 / 28 °C,

50-78 mm csapadék hullik

és a napsütéses órák száma 255-293óra

 

 

A július az aratás hónapja.

Az aratás betakarításának sikerességét számos népszokás jellemzi.
Az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték.

A munkálatokhoz szükséges eszközöket

a templomkertben összegyűjtötték, ahol a pap megszentelte,

majd az aratók a búzatábla szélén letérdeltek,

keresztet vetettek, s elkezdődött az aratás.


Az első és az utolsó learatott búzaszálaknak nagy jelentőséget tartottak,

ha az elsőből készített kévéből ettek a baromfik,

akkor attól egészségesek és termékeny lettek,

ha pedig az arató a derekára kötötte, elűzte a fájdalmát,

az utolsó kévéből aratókoszorút készítettek,

amit a gazdának adtak váltság fejében,

amit ő a mestergerendára akasztott .

(ebből a koszorúból kimorzsolt szemeket

a vetendők közé keverték tavasszal, hogy jó termés legyen),

jelezve a munka végeztét.


Az aratókat elsőként meglátogató gazdát

a learatott gabona szalmájával megkötözték,

aki borral és pénzzel kiválthatta magát.
A legtöbb aratási szokás az aratás végéhez kapcsolódott.

Egy talpalatnyi gabonát meghagytak aratatlanul,

hogy jövőre is jó termésük legyen, és hogy jusson az ég madarainak is.


 

Aratási ünnepségeket is rendeztek, ahol az aratók aratással

és búzával kapcsolatos dalokat énekeltek:



Júliusi jeles napok:

 



Július 2. - Sarlós Boldogasszony napja:


A 14. századtól a római katolikus egyház e napon emlékezik meg Szűz Máriáról, aki a Keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatást.
Boldogasszony a várandós anyák, a szegények, a szükségben szenvedők és a halottak oltalmazója.
Magyarországon e nap az aratás kezdőnapja. A Sarlós Boldogasszony nap elnevezést azért kapta, mert régen az asszonyok az aratást sarlóval végezték.

Július 20. - Illés napja:


Ezen a napon, illetve e nap táján gyakoriak a viharok, ezért régen e napon munkatilalom volt, mert úgy hitték, hogy aki kint dolgozik a mezőn, abba belecsaphat a villám, a termést pedig jég éri.



Július 22. - Mária Magdolna napja:


A bűnös életből megtért Mária Magdolna ünnepe, aki hajával Krisztus lábát törölgette, ezért régen szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni, hogy az még hosszabbra nőjön meg. Időjárásjósló hiedelem is kötődik ehhez a naphoz, úgy hitték, hogy ezen a napon esnie kell az esőnek, hisz Mária Magdolna siratja bűneit.

Július 25. - Jakab napja:


Az első vértanúhalált szenvedő apostol. Ő a búcsújárók, utasemberek, hajósok védőszentje. Jakab napra kellett learatni a zabot, mert ami kint hagynak az elvész. Az e napi időből jósoltak a várható téli időjárásra, volt olyan település ahol az északi szélből hideg telet jósoltak.

Július 26. - Anna napja:


Szűz Mária édesanyjának ünnepe, aki a gazdasszonyok, a bányászok, a szabók, valamint a járványos betegségben szenvedők, haldoklók egyik pártfogója.
Különösen a katolikus asszonyok, a meddő-, a terhes és szülő nők védőszentje, akik hozzá fohászkodtak pártfogásért. Eredete a középkorhoz kötődik, a keddi naphoz, több helyütt a meddő asszonyok e napon böjtöltek. Ha Anna napon jó idő van, megkezdték az annabab szedését, a kender nyűvését.

 

JELES NAPOK MÉG:

 

július 1. Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
július 1. A köztisztviselők napja
július 2. A sportújságírók napja
július 6. Nemzetközi szövetkezeti nap
július 6. Az ölelés napja
július 6. Polgárőrnap
július 11. Népesedési világnap
július 13. Vasutasnap
július 15. A bíróságok napja
július 20. A Hold napja
július 26. A rendszergazdák világnapja
július 27. A balatoni halak napja
 

A hepatitisz világnapja

 

Jeles napok - július hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp