Oldalak

Jó reggelt!

 

Reggelizz úgy, mint egy király! - tartja a mondás,
és a táplálkozástudósok valóban egyetértenek abban,
hogy a reggeli a nap fontos étkezése, melynek elhagyása -
számos felmérés szerint - igen elterjedt rossz szokás
Európában és Amerikában is. Miért is?
 

A reggeli fontossága

A kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásból nem hiányozhat a reggeli,

mely a délelőtti fizikai és szellemi tevékenységekhez szükséges

energia biztosításával megalapozza a teljesítményünket.

Mire vége az éjszakai alvásnak, testünk elhasználja az elraktározott glükózt,

így a reggeli dolga, hogy agyunkat üzemanyaggal lássa el.

Számos tanulmány bebizonyította, hogy a reggeli elhagyása

a napi energiabevitel csökkenéséhez vezet,

mert így lényegesen kevesebb fehérje, telített zsírsav,

vitamin és ásványi anyag jut be a szervezetbe, mint azoknál,

akik rendszeresen reggeliznek.

 

 

A fogyókúra mellett is fontos a reggeli

Hiba kihagyni a reggelit azért, mert fogyókúrázunk.

Tanulmányok bizonyították, hogy azok, akik nem reggeliznek,

később túlsúlyosak lesznek,

mert a nap folyamán többet nassolnak vagy esznek.

A reggeli beindítja az anyagcserét, de nemcsak reggel,

hanem egész nap gyorsítja azt, ebből tehát az következik,

hogy annak is, aki fogyókúrázik, kötelező reggeliznie!

 

 

Reggelizz, mint egy király

Nem mindegy azonban, hogy mit reggelizünk.

A reggeli döntő fontosságú lehet abban, hogy hogyan indítod a napod,

és ezáltal a nap többi részében hogyan táplálkozol.

Ha szénhidráttartalmú reggelivel indítod a napodat

(pl. fehér lisztből készült pékáruk, péksütemények, kekszek, stb.),

hirtelen megemelkedik vércukorszinted, ami csak arra jó,

hogy 10 óra körül már rád törjön a farkaséhség,

hiszen amilyen hirtelen a vércukorszinted megemelkedik,

éppúgy le is csökken, mégpedig az alá a pont alá,

ahol nincs visszaút, enni kell, méghozzá sokat.

 

Ha reggeli nélkül indítod a napod,

még mielőtt megemelkedhetne a vércukorszinted,

hirtelen lezuhan, ennek eredménye pedig szintén a farkaséhség.

Tízóraira vagy ebédre sokkal többet eszünk, mintha reggeliztünk volna. 

Ha ezek a vércukor-ingadozások már a nap elején jelen vannak,

a nap többi részében is folytatódnak.

Megemelkedik - lezuhan - megemelkedik - lezuhan a vércukorszint,

melynek eredményeképpen nem tudjuk kontrollálni éhségünket.

 

 

Milyen a jó reggeli?

A válasz egyszerű: egészséges, összetett szénhidrátokat,

sovány fehérjével. Pl. teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut

sovány sajttal, túróval, tejjel.

 

A napi étkezések közül a szakemberek a legfontosabbnak

a gyakran elhanyagolt reggelit tartják.

A nap megfelelő indulásához feltétlenül szükség van erre az étkezésre,

ugyanis ébredés után a legalacsonyabb a vércukorszint.

A cukorháztartás karbantartása- és az egészségünk érdekében

nagyon fontos, hogy munkába-, iskolába indulás előtt együnk valamit.

 

 

Csak a reggeliző gyerek tud teljesíteni az iskolában

A kutatások azt is igazolták, hogy az iskolai teljesítmény,

koncentráló képesség szempontjából ugyancsak nélkülözhetetlen a reggeli.

(Ha esetleg a gyermek kövér, akkor se

a reggeli kihagyásával próbáljuk fogyókúrára fogni.)

Egy 2005-ös tanulmány szerint a rendszeresen reggeliző gyerekek

rövidtávú memóriája jobb volt, mint azoké, akik nem, vagy csak minimálisan reggeliztek.

 

 

 

 

 

 

 

Jó reggelt! hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.056 mp