Oldalak

Kapor

 
A kapor a magyar konyha megkerülhetetlen fűszere,
amely főleg a nyári, szezonális fogásokban jut érvényre,
de sokféle ételünkbe használjuk.
Kapor nélkül elképzelhetetlen a tökfőzelék, a lucskos káposzta,
a kovászos uborka, a kapros-túrós okozta függőségben is
fontos szerepe van a kapornak és a kaporral készített lecsó is
igazán megnyerő étel.
 
 
 
Kapor (Anethum gravoelens )
 
Kapor és a múlt

A kapor sokfelé őshonos.

Megtalálható Dél-Oroszországban, Nyugat-Afrikában

és a mediterrán térségben is.

S nem csak hogy sokfelé fellelhető,

hanem igen régóta rendelkezésre áll,

feltételezések szerint már 5000 évvel ezelőtt is

készültek kapros fogások, illetve

a kapor gyógyító erejével kúráltak különféle betegségeket.

 

A kaprot már az ókori egyiptomiak is ismerték és használták.

Főleg nyugtató gyógyszerként tekintettek rá.

de afféle boszorkányűző képességet is tulajdonítottak neki,

ami a későbbiekben is visszatérő eleme volt a kapor-kultúrának.

Még a középkorban is divat volt a házak bejárata fölé

vagy a csecsemők bölcsője mellé kaprot tenni,

hogy távol tartsa a boszorkákat és az ártó szellemeket.

Azt is tudni vélték, hogy a kaporból

és kapormagból főzött tea segítségével

a boszorkányokat meg lehet fosztani a bűverejüktől.

 

A középkori Angliában bevett szokás volt a biztonság kedvéért

zacskóba varrt kapor-talizmánt hordani,

sőt a Balti-államok területén a kaprot szerelmi bájitalokhoz is felhasználták.

 

Könnyen termeszthetünk kaprot erkélyen, ablakban, konyhakertben
 
Könnyen termeszthetünk kaprot erkélyen, ablakban, konyhakertben
 

A görögök ennél csak egy kicsit józanabbul ítélték meg a kaprot,

náluk a gazdagság és a jószerencse jelképe volt ez a növény.

Hippokratész azonban – az egyiptomiakhoz hasonlóan –

felfedezte a kapor gyógyító erejét,

és többek között szájvizet készített belőle.

Rómában a háborús hősök számára

nem csak babérból fontak koszorút,

hanem alkalom adtán kaporból is,

a növény gyógyító szerepével is tisztában voltak:

a különféle égési sérülések gyorsabb,

jobb gyógyulását elősegítendő égetett kapormagot használtak.

Sőt a gladiátorokkal is előszeretettel etetettek kaprot,

hogy rendben tartsák az emésztésüket,

valamint erőssé és mozgékonnyá váljanak.

 

Friss, üde ízt ad a kapor a semlegesebb ízű ételeinknek is
 
Friss, üde ízt ad a kapor a semlegesebb ízű ételeinknek is

A kapor megjelent a Bibliában is,

majd a különféle gyógynövényes könyvekben kapott szerepet,

de a XVII. században már fűszerként is találkozunk vele

egy angol szakácskönyvben.

 

Nem meglepő módon a kapor

a savanyúságok fűszerezése kapcsán jelenik meg itt.

A kapor a - Nagy Károly által megrendelt, közel 120 fejezetes -

Capitulare de Villis-ben is megjelenik, a gyógynövények sorában,

sőt maga Nagy Károly is előszeretettel alkalmazta

a kaprot a különféle banketteken, mint a csuklás biztos ellenszerét.

Kapor, a sokoldalú gyógynövény

Kaporral azonban nem csak védekeztek az ártó szellemek ellen

és ízesítették az ételüket, hanem a növény illóolajának felhasználásával

elcsitították a csecsemőket vagy épp ébren tartották –

pl. a mise alatt – a kisebb-nagyobb gyerekeket.

A kapor illóolaja ugyanis kis mértékben serkenti a szervezetet,

nagyobb mennyiség esetén viszont altató hatással bír,

sőt a csecsemők számára ideális szélhajtó,

mivel kíméletesen szünteti meg a puffadást.


A kaporban lévő illóolajak megakadályozzák a baktériumok elszaporodását,

a kapor alkalmas a sebek fertőtlenítésére,

erős antioxidáns hatásának köszönhetően védi a szervezetet,

  enyhíti a hányingert, segíti az emésztést, jótékony hatással van

a rossz leheletre, megoldást kínál a csuklásra,finoman vízhajtó 

A kapormagot annak idején még kolera ellen is bevetették.

 

A kapormag gyógynövényként, de fűszerként is használható
 
A kapormag gyógynövényként, de fűszerként is használható
 

A kaporban található kalcium, kálium, mangán, vas,

foszfor, cink és magnézium,

továbbá viszonylag maga C-vitamin tartalommal bír,

de emellett tartalmaz még A-vitamint, B1-, B2-, B3-, B6-, E-vitamint is.

Kapor a konyhában

Kapor vásárlásánál igyekezzünk friss fűszernövényt venni.

A frissen vásárolt kaprot a felhasználás időpontjától függően –

hogy megőrizze frissességét – beleállíthatjuk egy pohárnyi vízbe,

illetve papírtörlőbe lazán beleforgatva betehetjük a hűtőszekrénybe is.

 

A kapros-túrós pite szinte fogalom, a kapor nagyon jól illik az édes túróhoz is
 
A kapros-túrós pite szinte fogalom,
a kapor nagyon jól illik az édes túróhoz is
 

Ha nincs lehetőségünk friss kaprot venni,

akkor választhatunk szárított vagy fagyasztott kaprot is,

sőt mi magunk is tehetünk el télire a fagyasztóba kaporkockákat

Ehhez semmi másra nincs szükségünk, csak egy jégkocka készítőre,

nagyobb adag friss kaporra és egy kevés vízre.

Az összevágott kaprot beleszórjuk a jégkockakészítő mélyedéseibe,

majd vizet töltünk rá, és a mélyhűtőbe téve kifagyasztjuk.

Az így kapott intenzív ízű fűszerkockát aztán

már csak hozzá kell adni az adott ételhez.

 

Ha szárított kaprot tartunk otthon,

akkor azt minden esetben jól záródó edényben

hűvös, fénytől védett helyen tároljuk,

hogy minél jobban megőrizze az aromáját.

 

Az erős ízű fűszernövényt évszázadok óta használják,

hogy fokozza a zöldségek, húsok, mártások

és a tenger gyümölcseinek ízét.

A kapor nagyon jó fűszere a legtöbb halnak,

kifejezetten kellemes társa a csirkehúsnak, báránynak és a borjúnak,

a zöldségek esetében többek között az uborka, a zöldbab,

a cékla, káposzta, karfiol, sárgarépa, póréhagyma,

krumpli és paradicsom méltó társa.

 

Hallal is fantasztikusan harmonizál a kapor
 
Hallal is fantasztikusan harmonizál a kapor
 

A különféle mártások, levesek, raguk mellett a kapor

a savanyított fogásoknak is igazi partnere,

nem csak ízét adja a különféle savanyúságokhoz,

hanem gátolja a baktériumok szaporodását,

ezért is hasznos felhasználni a mindenfajta házi savanyúságokhoz.

 

Kaporral nagyon finom mártásokat készíthetünk,

amelynek alapja lehet paradicsom, majonéz, krémsajt vagy épp tejföl.

Ezeket a mártásokat felhasználhatjuk húsokhoz, zöldségekhez,

különféle snackekhez, de salátaöntetként is megállják a helyüket.

A kapros salátaöntetekhez nyugodtan adjunk egy kevés jó minőségű ecetet.

 

A különféle cukkinis és tökös fogások sem nélkülözhetik a kaprot.

Egy cukkinis tócsnihoz szinte kötezően jár a kapros tejföl,

a tökfőzelék pedig elképzelehetet kapor nélkül.

A káposztafélékhez is jól illik a kapor

. A nyári lucskos káposzta vagy a tartalmasabb,

téliesebb töltött káposzta is kaprosan az igazi.

 

A káposztafélékhez is jól illik a kapor, érdemes kipróbálni karfiollal is!
 
A káposztafélékhez is jól illik a kapor, érdemes kipróbálni karfiollal is!
 

A legegyszerűbb és nagyon finom megoldás,

ha a vékonyra gyalult és kinyomkodott uborkát némi joghurttal elkeverjük,

finoman sózzuk, majd sok, frissen vágott kaporral megszórjuk

Magában is kitűnő, de főételek mellé vagy akár szendvicskrémként is kiváló,

ha hígabban készítjük, máris készen van a hideg uborkaleves.

Ugyancsak jó megoldás, ha a bevált tojássalátánkat,

tojáskrémünket kaporral ízesítjük.

A kicsit fullasztó krémen sokat lazít a rendkívül kellemes, nagyon zöld íz.

Frissen vágott kaporral szinte bármilyen halat,

tengeri herkentyűt megszórhatunk, nagyon kellemes ízkombinációt alkotnak.

 

Az uborkasaláta szinte elképzelhetetlen kapor nélkül
 
Az uborkasaláta szinte elképzelhetetlen kapor nélkül
Kaporleves

Hozzávalók:
5 dkg vaj
3 csokor friss kapor
3/4 liter húsleves
25 dkg tejföl
2 evőkanál finomliszt
cseppnyi almaecet
só

Elkészítés: A kaprot alaposan megmosom, majd felaprítom. Egy lábasban megolvasztom a vajat, majd a kaprot megfuttatom. Húslevessel felöntöm. Egy tálba kimérem a tejfölt, hozzáadom a lisztet, és egy villával csomómentes habarást készítek. Ezt levessel lazítom, majd a lábasba öntöm. A levest picit sózom, és egy leheletnyi ecettel savanyítom. Pirított zsemlekockával tálalom.

 

A zsenge kaporlevél apróra vágva nagyszerűen illik tejfölhöz, joghurthoz
 
A zsenge kaporlevél apróra vágva nagyszerűen illik tejfölhöz, joghurthoz
 
 
Forrás: mindmegette.hu
 
 
 

Kapor hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.004 mp