A káposztafélék családjának legismertebb tagjai:

a fejes káposzta, a lilakáposzta, a kelkáposzta.

Közéjük tartozik a kelbimbó, a kínai kel,

sőt a karfiol és a brokkoli is.

A káposzta az egyik legrégebbi zöldségételünk,

amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk,

és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek.

Mivel a fejes káposzta nem egy adott helyről származik,

így az emberiség igen régóta széles körben fogyasztja.

A káposzta háziasítása és nemesítése viszonylag hamar megkezdődött,

nagyjából az i. e. I. évezredben.

Így válhatott a laza levelekből álló növény a ma ismert sűrű,

tömött fejjel rendelkező zöldséggé.

A kínai fazekakban az i.e. IV. évezred környékén jelent meg a káposzta,

s nem csak szívesen fogyasztották,

hanem a jin-jang egyensúly fenntartására is használták.

A káposztát előszeretettel fogyasztották savanyítva.

Ez az étel a mai napig igen kedvelt Kínában és Koreában is.

Ahogy az a nagymúltú,

Földközi-tenger környékén termő élelmiszereknél lenni szokott,

Egyiptomban is fogyasztottak már káposztát.

Méghozzá nem is keveset, mivel hitték,

hogy a káposzta semlegesíti az alkoholt,

így megelőzési célzattal,

valamint a macskajaj enyhítésére is savanyított káposztát ettek.

Valószínűleg innen datálódik az a nézet,

ami a mai napig tartja magát,

hogy egy jó savanyú káposztás korhelylevessel

minden bűnünk megbocsáttatik - és a

másnaposságunk is gyorsan elmúlik.

Az egyiptomiak után a görögök és a rómaiak ennél tovább mentek,

úgy gondolták, a káposzta sok bajra gyógyír.

Diogenész hitt abban, hogy a káposzta megőrzi az egészségét

és sokáig életben tartja

. Még az is lehet, hogy volt benne valami,

hiszen közel 80 évig élt.

Állítólag Claudius császár egyszer arról szavaztatta meg a szenátust,

hogy tudnak-e jobb ételt, mint a sózott marhahús és a káposzta.

A szenátus egyöntetű nemmel szavazott.

Ami nem meglepő, hiszen Rómában Cato és Plinius is

az egekig magasztalta a káposztát. Cato – akár csak Diogenész –

nagy káposztafogyasztó volt, s szintén hitt abban,

hogy a savanyított káposztával helyretehető a nehéz ételekkel,

sok itallal megterhelt gyomor.

Plinius nem csak ette a káposztát,

hanem Naturalis Historiae című művében

a káposzta egészségügyi tulajdonságait is számba vette,

valamint megemlítette, hogy a káposzta nem csak belsőleg hatékony,

hanem borogatás formájában is jól használható.

Plinius szerint a káposzta jó fejfájásra, látásromlásra,

hasznára válik a lépnek és a gyomornak egyaránt,

sőt még a hipochondriát is gyógyítja…

Annyi bizonyos, hogy ha nem is mulasztotta el a másnaposságot,

de a téli hónapok vitaminban szegény táplálkozásában

nagy segítséget jelentett a savanyított káposzta.

Annak ellenére,

hogy a Földközi-tenger vidékéről származnak a legkorábbi feljegyzések,

ismeretes, hogy a káposzta igazán jól a kicsit hűvösebb éghajlaton nő,

így nem meglepő, hogy nagyon hamar egész Európában megjelent,

és a szegények konyhájának legmegbízhatóbb alapanyagává vált.

A minden időben rendelkezésre álló zöldség egészségügyi előnyeit

Cook kapitány is elismerte, amikor 1769-ben a hajóorvos

az egyik matróz elfertőződött lábát

a skorbut ellen magukkal vitt savanyú káposztával kezelte,

így mentve meg az üszkösödéstől.

Egyébként Cook volt az első, aki felismerte,

hogy a C-vitamin hiányból kialakuló skorbutot

a magas C-vitamin tartalmú savanyított káposztával ki lehet védeni,

így hajóútjaira mindig megfelelő mennyiségű savanyított káposztával indult,

és ragaszkodott hozzá, hogy a legénység minden tagja rendszeresen fogyassza.

Annak ellenére, hogy a káposzta ősi formája

már az időszámítás előtt megjelent a kínaiaknál,

a japánokat csak a XVIII. század végén érte

el az általunk is ismert és szeretet fejes káposzta.

A káposzta nem csak a szegények megmentőjeként

és az ókor egyik kedvelt medicinájaként ismert,

hanem mint a gazdagság szimbóluma, legalábbis Amerikában,

ahol újév idején illik egy nagyobb adag káposztát enni

annak reményében, hogy a zöld levelek okán majd pénz áll a házhoz.

Bár a középkorban már Európa-szerte elterjedt volt a savanyú káposzta,

Magyarországon csak a XVI. században jelent meg,

feltételezhetően török közvetítéssel.

Az európai megjelenés esetében nincsenek bizonyítékok,

hogy honnan érkezett, bár egyes feltételezések szerint

a római befolyás mellett a kelták savanyított káposztája is elérte

a kontinenst, és hamar népszerűvé vált.

Az arisztokrácia köreiben ugyan ritkán jelent meg,

de a paraszti sorban élők számára a XIV. századtól

egészen a XIX. századig nélkülözhetetlen alapanyag volt.

A káposzta meg is kapta a méltó megbecsülést.

1984-ben az ENSZ

Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete beválasztotta a káposztát

a világ 20 legfontosabb zöldsége közé.

A káposztát úgy is tárolhatjuk,

hogy a vékony csíkokra vágott zöldséget blansírozzuk,

majd miután kihűlt és a felesleges nedvesség is távozott belőle,

akkor zacskókba csomagolva lefagyasztjuk.

A savanyú káposztát nagyjából egy hétig tárolhatjuk a hűtőben,

mielőtt felhasználásra kerül.

Egészséges káposzta

A káposzta tényleg nagyon egészséges.

Külső levelei jó E-vitamin források.

A nyers fejes káposzta nagyon sok C-vitamint tartalmaz,

valamint magas vas-, kalcium- és kalcium tartalma.

Ezen kívül A-B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található benne,

az ásványi anyagok közül pedig mangán, réz, cink, foszfor

és magnézium is fellelhető benne.

A káposztában található kén is, ennek köszönheti jellegzetes illatát.

A kén azonban nem csak a káposztát azonosító illatért felelős,

hanem segíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenállását.

A vörös káposzta élettani tulajdonságai megegyeznek

a fehér fejes káposztáéval, bár a vörös káposztában kicsivel több C-vitamin,

vas, kálium és kalcium található.

A jelenleg is folyó kutatások alapján úgy tűnik, hogy a káposzta alkalmas

a rákos megbetegedések megelőzésére.

A káposzta jó méregtelenítő, tisztítja a vért,

a benne lévő vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően

segíti az agy és az idegrendszer működését.

A kalóriában szegény, ám rostokban és vitaminokban

gazdag káposzta tökéletes fogyókúrázóknak,

a belőle készült sovány levesre épül a káposztaleves-diéta.

Káposztás ételeink

A káposztát nagyon sokféleképp felhasználhatjuk.

Frissen tehetjük salátákba, de akár leveseket is gazdagíthatunk vele.

A zsenge fejekből nagyon finom egytálételeket készíthetünk,

dinsztelve remek köret válhat belőle,

de rakott, csőben sült káposztát is kínálhatunk a családnak,

sőt különféle tésztákat is tölthetünk vele.

A káposztás lángos mellett kedvelt a káposztával töltött sós leveles aprósütemény,

a pirog vagy a hasé, illetve a káposztás pogácsa is.

A savanyított káposztát kínálhatjuk salátaként, felhasználhatjuk levesekhez, egytálételekhez.

A savanyú káposztás egytálételeknél említést kell tenni a magyar eredetű

- a töltött káposztával nem azonos - székelykáposztáról,

amely viszonylag új keletű étel.

A hozzá kapcsolódó, hitelt érdemlő legenda szerint

Székely József főlevéltáros Petőfivel az oldalán kissé kései órában érkezett meg

a törzshelyének számító Komló-kertbe,

ahol már nem nagyon tudtak mit enni hozni a megéhezett hivatalnoknak.

Amikor a kocsmáros elsorolta, hogy miből maradt,

Székely a savanyúkáposzta-főzeléket és a pörköltet összeöntette

és azt kérte – kínjában – vacsorára.

A kényszerházasság sikeresnek bizonyult, annyira,

hogy később már Petőfi a maga által székelygulyásnak keresztelt ételt kérte…

így vándorolt be egy maradék a magyar konyha alapételei közé.

Egy másik - a magyar konyhában erőteljesen jelen lévő - káposztás étel

a káposztás cvekedli vagy káposztás kocka, nagyon megosztó étel.

Egyrészt sokan nem szeretik,

másrészt a cvekedli-rajongók is több táborra bomlanak.

Van, aki a sós, borsos változatban hisz,

van, aki viszont csak és kizárólag porcukorral szereti ezt az ételt.

A káposztához nagyon jól illenek a zöldfűszerek,

többek között a zsálya és a kakukkfű, a borsikafű, a babérlevél

vagy a tárkony. Izgalmas párosítás a köménnyel, édesköménnyel,

szerecsendióval fűszerezett káposzta is.

A káposzta erős ízét jól finomíthatjuk, lágyíthatjuk tejföllel

vagy tejszínnel, attól függően, hogy milyen az étel jellege.

A káposztának jó partnere a cékla, a sárgarépa,

a póréhagyma, a krumpli és a hagyma.

Lucskos káposzta

Hozzávalók:
1 nagy vagy 2 kicsi zsenge fejes káposzta
1 csokor kapor
1 nagy pohár tejföl
2 kávéskanál almaecet
só
1 evőkanál finomliszt
80 dkg sertéscomb vagy pulykamell
1 fej vöröshagyma

Elkészítés: A hagymát felkockázom, kevés olajon megdinsztelem, majd a viszonylag nagy kockákra vágott húst kifehérítem, kevés vízzel felöntöm és puhára párolom. A káposzta külső leveleit leszedem, nyolc darabra vágom, és egy nagyobb lábasba fektetem a darabokat. Vízzel felöntöm, hogy ellepje, sózom és puhára főzöm. Kevés ecetet is adok hozzá. Amikor kész a káposzta, akkor behabarom, kaporral megszórom. Hússal tálalom.

Csirkével gazdagított tavaszi egytál

Hozzávalók:
1 kg csirkecomb
1 nagy gerezd fokhagyma
12 dkg húsos szalonna
2 szál újhagyma
5 dl húsleves
2 dl tejföl
1 igen kis fej friss fejes káposzta
1/2 kg friss borsó (héjában ennyi)

Elkészítés: A szalonnát felkockázom. A csirkéről lehúzom a bőrét, majd kicsontozom. Egy nagy és mély serpenyőben kisütöm a szalonna zsírját, erre jön a hús, amit kifehérítek. Amíg ez zajlik, addig hozzáadom a karikára szelt újhagymát és az apróra vágott fokhagymát. Ha fehér a hús, akkor felöntöm húslevessel, majd lejjebb veszem a lángot, félig lefedem, és fél órát hagyom főni. Ezután jön bele a fejes káposzta, aminek kiszedem a torzsáját, és nyolc cikkre vágom. A cikkeket elfektetem a serpenyőben, hozzázúdítom a megtisztított borsót, s egy kis levest adok még hozzá, ha kell. 10-15 percet főzöm, fedő alatt, majd tejföllel behabarom. Ha kell, sózom, extra tejföllel tálalom.