Oldalak

Karácsonyi szokások a világban

Karácsonyi szokások a világban




A karácsonyi ünnepek évszázadokig
a Húsvét árnyékában álltak.
Csak a XIX. századra vált Európa-szerte a karácsony
az első számú keresztény ünneppé
és vált fokozatosan családi eseménnyé.
A szeretet ünnepének szokáskörében
a nemzeti sajátosságokat hordozó
étkezési hagyományok mellett
lassanként kialakult az ajándékozás rítusa is.
A karácsonyi ajándékozási tradíciók ugyan
szinte országokként és nyelvterületenként mások,
azért nem nehéz észrevenni a hasonlóságokat.

Hogyan ünnepelnek a világ népei?

Az európai országokban mindenütt állítanak
a német hagyományok szerint elterjedt szokásként
karácsonyfát.
Ennek, illetve az otthonok, valamint az utcák,
közterek díszítésének azonban
nincs mindenütt olyan nagy kultusza,
mint a német nyelvterületen, avagy az északi országokban.

A gyerekek természetesen mindenütt
azért is várják a karácsonyt,
mert ilyenkor ajándékokat kapnak.
A magyar családokban általában a Jézuska,
vagy a Télapó hozza a meglepetéseket.
A velünk szomszédos Ausztriában Christkindl,
vagyis karácsony szülötte az ajándékhozó.
 

Németországban
Weihnachtsmann, vagyis Télapó
(szó szerinti fordításban Karácsonyapó)
a "felelős" a csomagok fenyőfa alá "csempészéséért".


 

Angliában
a mi szokásainktól eltérően az angol gyerekek
nem Szenteste (Christmas Eve), hanem december 25-én
reggel kapják meg a csomagokat.
A brit mesék szerint a Télapó a kéményen keresztül érkezik
és a kandallóból bújik elő, az ajándékokat pedig
egy hosszú, vastag zokniba rejti el.
A fenyőállítás tradíciója az angoloknál is Németországból érkezett,
míg a Londonban felállított legnagyobb karácsonyfát
hagyományosan Norvégiából hozzák.

Svédországban
Szenteste a családi vacsora után a hagyomány szerint
mindenki egyszerre bontja ki a karácsonyfa alá tett ajándékokat.
Ezeket egyébként a Jultomten, vagyis egy manó hozza.

A szomszédos Finnországban
(ne feledjük, az igazi Télapó ezen a vidéken, Lappföldön lakik)
a Télapó nem akkor látogatja meg a gyerekeket,
amikor õk alszanak.
A finneknél a Télapó a házba lépve
hangosan megkérdezi: "lakik itt jó gyerek?"
Az igenlő válasz után
a szakállas kosarából kiosztja az ajándékokat.

Az északi országokkal ellentétben
Dél-Európában nem alakult ki jelentős Télapó-kultusz.



Olaszországban és Spanyolországban
az ajándékozás fő napja nem Szenteste,
avagy karácsony napja, hanem Vízkereszt napja,
vagy annak előestéje januárban.
A gyerekek arrafelé a karácsonyi ünnepkört lezáró
Vízkeresztkor várják az ajándékhozót.
Itália több vidékén La Befana,
vagyis Vízkereszt szülötte hozza az ajándékokat.
Olaszországban újabban,
talán a külföldi hatásoknak is engedve,
divatba jött Babbo Natale, azaz a Télapó,
aki természetesen nem vár januárig
az ajándékok szétosztásával.

Spanyolországban
Vízkeresztkor a gyerekek a kitisztított,
kifényesített cipőiket a küszöb elé teszik és abba kapják
(a magyar Mikulás szokáshoz hasonlóan) az ajándékot.
A spanyol gyerekek a bibliai napkeleti bölcstől
(Három Királyok) várják az ajándékot.


Portugáliában
is a cipők kerülnek a kandallók mellé
hogy a kéményen keresztül érkező
O Pai Natal (vagyis Télapó, Karácsonyapó)
titokban abba rejthesse az ajándékokat.
Az angol hatást mutatja az is, hogy a portugál gyerekek is
csak karácsony első napjának reggelén
találhatják meg az ajándékokat.
A kisebbik ibériai országban a gyerkőcök egy része
a Télapótól, míg másik része Jézustól várja a meglepetést.

Az Amerikai Egyesült Államokban
a Karácsony fényét kicsit elhomályosítja
a november végi Hálaadás ünnepe.
Az amerikai gyerekek azért nem járnak rosszul,
hiszen alig egy hónap leforgása alatt
két családi ünnepen lehet ajándékot kapni.
Az amerikai gyerekek meséiben Santa Claus,
azaz Mikulás rénszarvas szánon érkezik
és az angol mintának megfelelően
a kéményen keresztül lopózik be
és rejti a fenyőfa alá az ajándékokat.


Ausztráliában,
ezen a távoli földrészen is megünnepli a karácsonyt
a keresztény hagyománnyal rendelkező lakosság,
még ha az a nyár kellős közepére esik.
Az ausztrálok is állítanak fenyőfát,
igaz ez többnyire műfenyő.
Náluk is van esténként szentmise és ajándékozás.
Az ünnepi ebédet vagy vacsorát a szabadban töltik,
a családok közös pikniket szerveznek.
Ausztráliában a Mikulás kengurun érkezik.

Dániában
a mennyezetre akasztják az adventi koszorút.
A karácsonyfát saját készítésű díszekkel ékesítik:
dán zászlókból álló füzérrel és piros-fehér szívekkel.
Az ünnepi vacsora hat órakor kezdődik,
melynek fő jellegzetessége a desszert.
A tejberizsbe mandulaszemet rejtenek,
és aki megtalálja, az egy szerencsemalacot kap ajándékba.


A Mikulás érkezése előtt a finnek szaunáznak egyet.
Finnországban a Télapó,
"Joulu Pukki” Rovaniemi városában él.
Saját irodával és postabélyegzővel rendelkezik,
hiszen a gyerekek ilyenkor levelekkel halmozzák el.
A karácsonyi menü lazac, sajtleves, sült rénszarvas,
majd desszertként tejszínes szilvakrémet fogyasztanak.
Este a legtöbb ember elmegy a templomba
és elhunyt szeretteinek sírjához.

Franciaországban
az ünnepi vacsora az éjféli mise után következik,
melyen libamájat, halat, gesztenyés libát
és szarvasgombát fogyasztanak.
Franciaország déli részén némileg eltérnek a szokások.
Az éjféli mise után a halászok
hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé;
így fejezik ki a tiszteletüket.
 

Az íreknél a karácsonyi ünnep két hétig tart.
December 13-tól egészen karácsony reggeléig tart
az első rész, a "Little Christmas”.
Írországban
mielőtt misére indulnának, érdekes szokásuk,
hogy a Télapónak sört vagy whiskyt és rétest,
a rénszarvasoknak pedig egy csokor sárgarépát
készítenek ki az ajtó elé.
December 25-én bontják ki az ajándékokat,
26-án pedig az emberek többsége lóversenyre megy.


A karácsony izlandi nyelven Jol,
ami a Jolasveinar-nak nevezett manóktól ered.
Izlandon
egy legenda szerint 13 manócska rendszeresen megtréfálta
és bosszantotta az embereket, leginkább a gyerekeket.
De amióta megjelent a Télapó, azóta megszelídültek
és ajándékokat készítenek a gyerekeknek.
December elején már kiteszik a gyerekek a cipőiket az ablakba,
és majd karácsonykor nézhetik meg, milyen ajándékot kaptak.
Aki rossz volt, az csak krumplit kapott.

 

 

Karácsonyi szokások a világban hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.003 mp