Aranyosi Ervin: Délibáb

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
– valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

Aranyosi Ervin: Az 5 szeretet-nyelv

Mondd csak, mi kell, hogy jól érezd magad?
Mitől mosolyog fentről rád a Nap?
Mitől érzed: – Árad a szeretet?
Mit kell naponta adnom teneked?
Mi tesz boldoggá, mondd, s én megteszem!
A világot a vállamra veszem.
S pont azt adom, ami szívednek kell!
A vágyott kinccsel kényeztetlek el!

Mi kell neked? Elismerő szavak?
Hogy érezd azt, mily nagyra tartalak?
Hogy vagy nekem, már az is büszkeség,
dicsérlek hát: – Magadra büszke légy!
Bármit teszel, meglátom szüntelen,
s hálás vagyok, csodát művelsz velem.
A dicséret neked mindent jelent,
így éred el a boldog végtelent!

Vagy több időre, figyelemre vágysz,
hát bennem értő, szép lelket találsz,
figyelek rád, iszom minden szavad,
s ez adom, hogy jól érezd magad.
Fontos neked – szánjak rád több időt –
s észre vegyem, ha gondod egyre nőtt,
vagy örömöd, ha jó történt veled,
hogy elmondhasd, hogy mit jelent neked!

Ajándék kell, hogy értékeljelek,
mert fontosak a szép tárgyi jelek,
legyen fogalmad, nekem mennyit érsz,
hogy megkapd azt, mit csak szemeddel kérsz?
Találjam ki eltitkolt vágyaid,
adjam neked világom tárgyait,
szeretetem öltsön szép alakot,
s boldog leszel, ha végre megkapod?

Tegyek gesztust, szívességet neked?
Élvezzem azt, hogy ezt értékeled?
Segítselek, neked könnyebb legyen,
ez kell neked, hogy boldoggá tegyen?
Könnyítsem meg a múló napjaid,
érezd, hogy lelked a lelkemben lakik,
s aki szeret, te érted tenni kész,
s ha megteszi, te tán a mennybe mész!

Érintés kell, számtalan ölelés,
játszadozzon a bőrödön a kéz?
Karomba bújva jól érezd magad,
az ölelésnél nincs is tán fontosabb?
A biztonság, a fészek melege,
mit szeretet csepegtetett tele,
simogatás, mely vidít, bátorít,
mely felemel és néha mámorít!

A szeretetnyelv mind-mind isteni,
akarj dicsérni és érinteni!
Ajándékozz becéző szavakat,
vagy sok időt, s légy benne te magad!
Találd ki azt, hogy mire vágyom én,
mert ha szeretsz, hát mindig van remény!
Ám megkérdezni napi feladat:
– Mitől éreznéd szeretve magadat?

Aranyosi Ervin: Nézd a kelő Napot!

Kelő Nap simítja fényével a Földet,
fű, fa ébredezik, s ölt magára zöldet.
Apró hangszórókból madárdal kel szárnyra,
teremtőnk mosolyog rá a nagyvilágra.
Ébredj te is lassan, hálával szívedben,
akarj mától élni, boldogulni szebben.
Akard felfedezni mindenben a szépet,
szeretet folyódban áradjon az élet!

Hagyd hát, hogy arcodra mosoly-fény terüljön,
hagyd, hogy a világ is jó kedvre derüljön!
Belső ragyogásod ne tartsd meg magadnak,
hisz, akik szeretnek, önmagukból adnak.
A kelő Nap fénye arcodon ragyogjon,
hagyd, hogy mosolyodtól más is gazdagodjon!
Élvezd minden perced, a madarak hangját,
szellő susogását, szorgoskodó hangyát.

Hiszem, fontos lenne a szívedbe vésni:
– Sosem kell rohanni, mert nincs mit lekésni!
Figyelj az utadra, nem a cél a fontos,
lásd meg mi történik, mi változik pont most!
Légy boldog a mában, élvezd, amit láthatsz,
ne hidd, hogy majd egyszer boldogabbá válhatsz!
Ha csak jövődre vársz, s azon jár az eszed,
a teremtő mádat gátlásossá teszed.

Nézd a kelő Napot, felkúszik az égre,
nem gondol tegnapra, a tovaszállt rég-re.
Nem aggódik azon, mit hoz majd a holnap,
sikert, pénzt, csillogást, vajon mikor, s hol kap?
Legelteti szemét csodaszép világán,
lombosodó fáin, sok kinyílt virágán.
Édessé teszi a Föld összes gyümölcsét,
figyeld meg a Napot, szép világunk bölcsét!

Aranyosi Ervin: Ha ráérnél…

Fölénk borult az égbolt, óvja, védi a földet.
A napfény palettáján kever megannyi zöldet.
Apró, színcsepp virágok, rejtenek számos titkot,
harmatcsepp bont ki álmot, s világot tükröz itt-ott.

A fénynek kupolája egy szebb világot sejtet,
pigmentek palettája ébreszt szövetet, sejtet.
Lélegző, tiszta álom, kelő holnapot táplál,
s a fű közt éledezve nyílik sok szép virágszál.

Reánk borul az égbolt égszínkék kupolája,
s éled a Föld, s a felhő vízpárát szór reája.
A fű is csendben nő fel, az ég felé kinyúlva,
s madárdal csempész hangot, trillával csendbe hullva.

Millió mozdulatból nyugalom csendje árad,
csodás hajnalra ébred az élő ember, s állat.
Tudod, ha nem rohannál, meglátnád ezt a szépet,
s boldoggá is tehetne a lazán merengő élet!