Zelk Zoltán: Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én.

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy!
Olyan szépen daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Zelk Zoltán: Ibolya

Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába`.

Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.

Tavasztündér suhant át e tájon.
Fénylő aranyfátyol szárnyon.

Nyomában millió virág bontja szirmát.
Madárdaltól hangos a táj.

Hallgasd, csak ott mi hallik?
Huncut a bíró, huncut a bíró,

Amott meg egy trilla szól.
Fülemüle csattog ott.

Ezer veréb rákontrázik.
Szemtelenül rikoltozik.

Itt a tavasz kopogtat már.
Madárdaltól hangos e táj.
/Júlia/

Tornóczi Köles Ildikó: Tavasztündér

Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben.
Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.

Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.

Szikrázó lépte nyomán
jég és hó megolvad,
didergős, zimankós tél
táncától elhamvad.

„Tavasz van,tavasz van!”
Suttogják fák, bokrok,
meghajol egy fűzfa,
s köszöni a táncot.

Kisszőlősi Szánthó Lóránt:

Tavaszelő

Kikelet hava

A téltemető lassan elvirul,
és szirmot bont a pirosló hunyor.
Az égbolton nem tobzódnak komor
hófellegek, és nem süvölt vadul

a szél. A kertben már vígan dalol
egy rigó, bokrok közt nyílik alul
az ibolya, és számolatlanul
bodobács jön a lapos kő alól.

Én könnyű szívvel, csupasz fák alatt
tavaszt szagolni járok, és — habár —
időnként Sándor, József, Benedek

megtréfál, nem hoz elég meleget,
azért a télnek vége van, ha már
a Kos jegyébe vándorol a Nap.