Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy,

elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz.

Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra.

(Jean Vanier)

„A tél ölelésében tudja meg az ember,

hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.”

(Albert Camus)

„Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár,

ha boldogok.”

Anton Pavlovics Csehov)

„Hó kavarog az égben, hatalmas, szédítően táncoló pelyhekben

és csapatokban, fehér pettyek a vasszürke égen, hó,

a hideg és a tél íze a nyelveden, habozva lehel csókot az arcodra,

mielőtt halálra dermesztene.

Harminccentis hó, puha,

mint a vattacukor, meseországgá változtatja a világot,

minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle.”

(Neil Gaiman)

„A megkínzott szerelem is csodává válhatik.

A tél tavasszá. A felleg kikéklő éggé.

Csak hinni kell.”

(Babay József)

Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
Wass Albert

Siklom a már kirajzolt hócsapáson,
a fehér erdőt hangtalan szelem.
Az ismeretlenek nyomát bejárom,
mit már csak alig-alig lát a szem.
A sí-vágányon szállok egymagamban,
minthogyha új országba siklanék.
Fehér erdő simul rám puha-halkan,
s kezemhez ér a fehér sűrüség.
A fák kinyúlnak, és a vad harasztra
a hóköpeny szelíden ráborul.
Kiáltok egyet, és a hang befagyva,
mint holt csilingelés, a csendbe hull.
Még nem lebbenti szét a napsugár a
varázsfüggönyt az alvó fák fölött,
de sejteti a kristálycsillogásba,
hogy vissza tudja varázsolni őt.
Időtlen száguldás a végtelenbe,
s érzed már felejthetetlenül:
varázserdőben szállsz, hóval befedve,
és téged is varázslat vesz körül.
Még befagyott dalok szólnak a csendből,
de már itt-ott madárkák szállanak.
Olykor egy pici hó porzik le fentről,
és megremegteti az ágakat.
Johannes R. Becher