Kéz - babonák

A muzulmánoknál és a zsidóknál
a kéz tartotta távol a "rosszat" az embertől.
A keresztényeknél a fénysugarakat kibocsátó kéz Isten kezét;
Pilátusé a pénz tisztára mosását,
Júdás keze az árulást jelképezi.
A mutatóujj egyébként azóta kárhozott,
amióta Júdás elárulta Jézust a zsidóknak,
ugyanis Krisztusra a mutatóujjával mutatott rá.
Minden korban különbséget tettek a jobb és a bal kéz között.
A legtöbb kultúrában a bal kezet talán sutasága miatt tartják az alantas,
a női nemet képviselő kéznek,
például a zuluknál az első feleség lakóhelyét a " bal kéz házának" hívták,
a hinduknál a férfiaknak jobb kézből, a nőknek pedig bal kézből jósolnak.
Indiában csak jobb kézzel szabad megfogni az ételt
és meggyújtani a halotti máglyát.
Tibetben kizárólag jobb kézzel forgathatók az imamalmok.
Régen azt hitték, hogy a jobb kéz mutatóujja mérgező hatású,
ezért ezzel az ujjal karcolást vagy sebet senkin sem ejtettek.
Mutatóujjal gyógyítani sem szabadott,
mert ha mutatóujjal kenték fel a gyógyírt vagy a kenőcsöt a fájó testrészre,
akkor a beteg állapota tovább romlott.
Ezért ezt a műveletet kizárólag csak a középső ujjal végezték el.
Tibetben sem jelent jót a mutatóujj,
például a tibeti parasztok elégedetlenségüket
mutatóujjuk körmeinek összeérintésével fejezik ki.
A kézhez fűződő babonák közül, hosszú élet várományosa az,
akinek sok hibátlan csuklóvonala van,
vagy aki annyira össze tudja szorítani a kezét,
hogy a csuklójánál kidudorodik egy kis táska.
Rendkívül szerencsés jel az is,
ha valaki a kisujját a mutató ujjának hegyével képes összeérinteni a kézfeje fölött,
mert az illető bármely kívánt cél elérésére alkalmas.
Ugyancsak jó szerencsét tulajdonítanak az olyan kéznek,
amely összeszorításra elzsibbad, és annak a tenyérnek is,
amelyről a bőr lehámlik, ez utóbbi arról tudósít, hogy az illető dolgos, szorgalmas ember.
Rossz ómen viszont az, ha valaki a hüvelykujjával
mindig csak egy irányba malmozik, mert ez sanyarú életre figyelmeztet.
A kéz jelezheti, hogy tulajdonosa mikor mond igazat.
Ha valakire gyanakszunk, hogy hazudik,
kérdezzük meg az illetőt, és válaszadás közben figyeljük meg,
miként tartja a kezét.
Ha zárva, akkor füllentett, ha viszont nyitva maradt, akkor igazat mondott,
ugyanis nyitott kézzel képtelenség hazudni.
A hinduk, ha ásítanak, azért teszik a szájuk elé a kezüket,
hogy megakadályozzák, hogy lelkük eltávozzon a szájukon keresztül.
Tibetben kinyújtott kisujjal jelzik, ha valamiről elmarasztaló a véleményük,
és felemelt hüvelykujjal fejezik ki, ha valamit jónak tartanak
vagy valakit szeretnek.
Iránban az olyan férfi, akinek a tenyere nagy, súlyos,
özvegyasszonyt vesz feleségül.

Házassági tanácsnak is beillő javaslat,
hogy sohasem szabad olyan lányban megbízni,
aki a tenyerébe dugja a hüvelykujját,
mert az ilyen nőszemély nehezen kiismerhető.
Ugyancsak társas kapcsolatra utaló jel,
ha az összekulcsolt kezünkön a jobb kéz hüvelykujja marad fölül,
annak jelentése, hogy a házasságban az illető fog uralkodni,
ha a bal kéz hüvelykujja kerül fölülre,
akkor a leendő élettárs fogja irányítani a családot.
A kisujjhoz tapadó babonák közül
a jegygyűrűt eredetileg azért húzták a bal kéz kisujjára,
mert azt gondolták, hogy a kis artéria ebből az ujjból fut a szívbe.
A hüvelykujj babonái közül,
aki úgy kulcsolja össze kezeit, hogy a bal kezének a hüvelykujját a jobb fölé teszik
akkor az illető nappal született,
akinél viszont a jobb hüvelykujj kerül a bal fölé, az éjszaka látta meg a napvilágot.
A körmökön megjelenő fehér foltokról azt hiszik a babonás emberek,
hogy alkalmasak bizonyos események előrejelzésére.
Például, ha valakinek fehér foltos a körme,
az mindaddig szerencsétlen a szerelemben,
amíg a foltok el nem tűnnek a körméről.
Egyesek a körmön lévő fehér pöttyökből jó időt,
meleg nyarat prognosztizálnak.
Kínában a fehér pontokat a gonosz eljövetelének tekintik,
ugyanez a hiedelem járja New England államban is,
míg Németország egyes részein a fehér foltokat kedvező előjelnek
(jó egészségi állapotnak, sok pénznek, gazdagságnak) tartják.
Massachusettsben a fehér pontocskák száma jelzi azt,
hogy az illető hányszor hazudott.
Madagaszkáron és Japánban
a fehér foltos körmök egyaránt balszerencsés életfordulatot jeleznek,
azonban a japánoknál jelenthetik azt is,
hogy új ruhája lesz az illetőnek.
Törökországban, ha egy lánynak a körmeit sok fehér folt tarkítja,
ez biztos jele annak, hogy olyan férjet kap, akinek sok birkája van.






