Európa minden népénél ismeretesek a tél eltemetését,
kiűzését jelképező szokások.
Ezek valamelyik tél végi vagy tavasz eleji naptári ünnephez kötődnek.
A téltemető rítusok közül leggyakoribbak azok,
amelyek során valamely rongyokból és szalmából készített bábut
kiűznek a faluból, hogy az a telet is elvigye magával.
Lehet ez egyébként más, a telet, a hideget megszemélyesítő tárgy is.
Ezen szokások elterjedési területe
a környező országokon kívül egészen
Észt-, illetve Oroszországig húzódik.
A szokások időpontja változó, szilveszterkor, farsangi,
illetve böjti időben is előfordulhattak
(pl. farsangtemetés, bőgőtemetés).
Ahogy hazánkban,
úgy a környező országokban is ismerik a téltemetés rítusait.
Több kutató szerint a magyar nyelvterületen fellelhető
kiszehajtás szokása szláv eredetű,
de hazánkban sajátos fejlődésen ment keresztül.
A korábbi évszázadokban szinte az egész magyar nyelvterületen
fellelték a bábuval való télkihordás rítusait,
de ahol megmaradt, ott szlovák szórványok is élnek.
: A bábuhordás időpontjai:
A szokás nyomaira német nyelvterületen is ráakadtak.
Az egyházi hatóságok tiltásaiból kiderül,
hogy Bautzenben 1523-ig, és feltehetően utána is az volt a szokás,
hogy február 22-én, amikor a tavasz kezdetét ünnepelték,
a telet egy kitömött szalmabáb alakjában hordozták végig az utcán,
majd a város melletti dombon elégették.
A község lakói barátsággal fogadták őket,
megkínálták az évszak szokásos ételeivel,
például borsóval vagy aszalt körtével, aztán hazaküldték őket.
Voltak azonban kevésbé vendégszeretők is,
akik úgy vélték, hogy a gyerekek a halált hozzák magukkal.
El is űzték őket a háztól.
Német nyelvterületen kisebb,
nem ember nagyságú babákat is használtak erre a célra.
A németországi Gera város melletti falvak fiataljai
március elsején szalmából vagy más hasonló anyagból bábut készítettek.
Ócska ruhába öltöztették, melyet házaktól kéregettek össze.
Kivitték a faluból és a folyóba dobták.
Ez a szertartás megvédte a falut
– úgy vélték – a betegségtől és dögvésztől.7
A meghordozott szalmabábuval aztán nemcsak a halált,
a telet is temették,
de mivel ez az időpont a húsvéti ünnepkörhöz közel esett,
idővel a halál és a tél helyébe a nagyböjt alatt megunt savanyúleves,
a kiszeleves lépett.
Innen a kiszehajtás, kiszejárás elnevezés.
Érdemes még felidézni egy leírást Ipolyvecéről Manga János gyűjtése alapján.
Ebben a faluban az 1940-es évek elejéig volt szokás a kiszehajtás.
A lányok már jóval virágvasárnap előtt megállapodtak abban,
melyikőjük házánál öltöztetik fel a bábut.
Olyan gazdát választottak, akinek volt szalmája,
tehát módosabbat kerestek.
. A szokás napján, tehát virágvasárnapon,
amikor a lányok kijöttek a templomból, gyorsan átöltöztek,
és az előre meghatározott helyen gyülekeztek.
Az öltöztetést két rúd összerögzítésével kezdték,
majd szalmát kötöttek rá. A rossz szalmát törülközőkkel fedték be.
A rövidebb ág két végére nagy csomó szalmát kötöttek,
hogy a bodros ingujj jobban álljon.
Először az inget adták rá, majd a pendelyt,
a fehér alsó- és felső szoknyákat, a pruszlikot,
a fehér kötényt, a nyakába kendő került,
a fejére pedig menyecske főkötő.
Mikor elkészült, valamelyik lány felvette,
és a szoknyák alól kiálló karó végét fogva vitte.
A többi lány vonult utána.
Elöl az idősebbek mentek, utána a kisebbek,
kétoldalt pedig a gyerekek, nevetve, kiabálva megdobálták a bábut.
A lányok menet közben énekeltek.
Ha olyan ház elé értek, ahonnan az új menyecske
a kiszére adott, vagy esetleg nem adott ruhát, azt kiénekelték.
A menet egészen a Kisipolyig vitte a kiszét a falun keresztül.
Itt a kölcsönkért ruhákat összehajtogatták,
a bábut pedig a szalmával és ronggyal együtt bedobták a vízbe.
Hazafelé menet visszavitték a kölcsönkért ruhákat és megköszönték.
...
A szokás menetének falvankénti eltérései
Manga János több településen kutatta a kiszehajtás szokását, tanulmányaiban falvanként részletesen leírja a menetét. Itt most csak az esetleges különbözőségekre hívjuk fel a figyelmet:
– Drégelypalánkon jeles ünnepre való ruhát adtak a bábura, de van adat (Vanyarc) menyasszonynak öltöztetésre is. Ez utóbbi a szokás férjhez menéssel való kapcsolatára mutat.
– Néhol tényleg annyira várták a lányok a férjhez menést, hogy a kiszebábu elkészítéséhez és felöltöztetéséhez már virágvasárnap előtti szombaton hozzákezdtek.
– Csak egy adatunk van a keresztbe tett rudak anyagának megnevezésére: Honton bambuszt szereztek hozzá.
– Szintén honti adat: A menet elindulása előtt, tehát mielőtt két lány felemelte a bábut, egy-egy lány a jelenlévők közül ezt mondta: „Jézus segíts!” vagy „Jézus segítségével vigyétek!” A bábut mindig párban vitték.
– Egyik-másik fiúgyermek kövekkel, rögökkel dobálta a bábut, amelyet egy rúdra akasztott cserépfazék is helyettesíthetett.
– Az erdélyi Nagyszebenben a bábut Halálnak nevezték. Iskolás lányok készítették, és közben szokatlan dallammal a következő szövegű egyházi éneket kántálták: „Atyánk, Istenünk, a te szereteted egészen az egekig ér.”27
– Szegeden egy 20. század eleji adat szerint egy öregasszonynak formált bábut tél végén levittek a Tisza partjára, miután a városon körülhordozták, és ott vagy elégették, vagy a vízbe dobták. Ehhez kapcsolódhatott még egy egyedi momentum: egy vagy több nagy hóember készítése, amelyeket a rongybábu Tiszába dobása után szintén a vízbe löktek.28
– Dévai szokás volt, hogy szilveszterkor egy legényt vagy egy legénynek felöltöztetett szalmabábut a falu szélére vittek és gödörbe fektettek.29
– A Nyárád mentén a szalmabábot végighordozták a falun, és a község határában eltemették.
– A kisebb, 10–14 éves lányok külön is vittek kiszét. Ez nem volt olyan díszes, kisebb volt, mint a nagyoké, és rendszerint valamelyik kislány édesanyja készítette el és öltöztette fel.
– Több alkalommal három kiszét is vittek a lányok az Ipolyra.
Forrás: polgariszemle.hu
