Oldalak

Kora tavaszi virágok

 

Legkorábban virágzó növényeink többsége

a hagymások és gumósok közé tartozik.

A legismertebb és legnépszerűbb közülük a hóvirág,

amely azonban korántsem a legkorábbi,

és - talán - nem is a legszebb.

A tél végén, kora tavasszal nyíló hagymások

- elsősorban a kis hagymával rendelkezők

- árnyékban, fák, cserjék alatt érzik jól magukat.

Mivel a cserjék lombfakadása előtt virágoznak,

ezért így is elegendő fényhez jutnak.

Ritkaságuk miatt sokat közülük védettnek nyilvánítottak.

Természetesen kertjeinket is díszíthetik ezek a növények,

az ültetéskor arra figyeljünk,

hogy kis méretük miatt csak nagyobb tömegben mutatósak!


Fekete hunyor (Helleborus niger)

A fekete hunyor annyira korai,

hogy az már későinek mondható,

hiszen sokszor az előző évben, decemberben virágzik!

Innen ered közkeletű elnevezése: karácsony rózsája.

Virága zöldesfehér, mely később pirosas árnyalatúvá válhat.

Nevét fekete gyöktörzséről kapta.

Már az ókorban is ismerték

és számon tartották gyógynövényként,

de méregtartalmáról is nevezetes.

Árnyékos helyen gyakran bebokrosodik.

Kora tavaszi hagymások - nem a hóvirág az első!
 

Helleborus niger

 

Illatos hunyor (Helleborus odorus) - Védett!

A fekete után a legkorábban nyíló hunyorfaj,

a hóvirággal egyidőben virágzik,

védett növény, hazánkban csak a Mecsekben

és Dél-Dunántúlon honos. Virágai sárgászöldek,

illatuk némileg a bodzáéra hasonlít.

Szintén erősen mérgező.

Kora tavaszi hagymások - nem a hóvirág az első!

Helleborus odorus

 

Téltemető (Eranthis hiemalis) - Védett!

Sárga, kehelyszerű virágot hozó kis termetű gumós növény.

Gyakran már februárban virágzik.

Mivel csak néhány centiméter magas,

ezért csak többedmagával érvényesül igazán a kertben,

gyakran társítják szcillával vagy hóvirággal.

Fák alatti árnyékos részeket illetve a tápanyagban dús talajt kedveli.

Vigyázat!

A téltemető szára és virága is mérgező!

 

Kora tavaszi hagymások - nem a hóvirág az első!

Eranthys hiemalis

 

 

Szibériai csillagvirág (Scilla sibirica)

Nagyobb cserjék aljába és gyepbe

egyaránt ültethető kis növény,

mely szereti a nedves és savanyú talajt.

Virágai csillag alakúak, fehér, lila,

rózsaszín és türkiz változatai egyaránt ismertek.

Kora tavaszi hagymások - nem a hóvirág az első!
Kora tavaszi hagymások - nem a hóvirág az első!

Scilla és Leucojum

 

Tavaszi tőzike (Leucojum vernum)

- Védett!

A hóvirághoz hasonló, de annál később virágzó növény fehér,

harang alakú virágokat nevel a 15-20 cm hosszú szárakon.

Szereti a kifejezetten nedves, tőzeges talajt.

Érdemes félárnyékos helyekre,

egymáshoz nem túl közel ültetnünk a hagymákat.

 

 

Tavaszi sáfrány (Krókusz)

(Crocus vernus)

Tölcsérszerű fehér, kék vagy lila virágai március-áprilisban nyílnak.

Borult időben és este a virágok becsukódnak,

napsütésben pedig kinyílnak.

Napos, gyepes területeken és sziklakertekben

egyaránt jól érzi magát.

A nagy téli hidegekre érzékeny,

ezérrt érdemes télen letakarni a talaját.

 

Fürtös gyöngyike (Muscari racemosum)

Igénytelen, szegélynövénynek is alkalmas növény,

Magyarországon réteken és tisztásokon honos.

Sötétkék, fehéren fogazott virágai sűrűn ülnek a hengeres száron,

levelei keskenyek, hosszúkásak.

Egy tő akár 25 cm magasra is megnőhet.

 

Muscari

 

Trombita nárcisz

(Narcissus pseudonarcissus)

 

A legkorábban virágzó nárcisz. A sötétsárga,

trombita alakú belső szirmokat halványabb sárga árnyalatú

külső szirmok szegélyezik.

Hosszú, vékony, enyhén szürkés levelei a szár tövéből nőnek ki.

Csakúgy, mint a többi nárcisz, nem szereti az árnyékot,

ezért napfényes helyre ültessük.

Tápanyag igénye nem túl nagy, sziklakertbe,

virágos gyepbe is ültethetjük.

 

 

Forrás: edenkert.hu

Kora tavaszi virágok hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.004 mp