Oldalak

Körte - a nyár gyümölcse

 

 

 

 

Homérosz az istenek ajándékának nevezte.

A mitológiai történet szerint Zeusz egyik fiát,

Tantaloszt gonosz tettei miatt büntetésből az alvilágba száműzték,

és gaztetteit egy körtefa alatt kellett meggyónnia.

Amikor éhes volt, a feje fölött lógó gyümölcsökért nyúlt,

az ágak azonban visszahúzódtak, így mindig éhes maradt.

 

Az első nemesített fajtákat a görögök kísérletezték ki

körülbelül háromezer évvel ezelőtt.

Theophratosz már az i. e. III. században megkülönbözteti

a nemesített körtét a vackortól, és az oltás módját is részletezi.

A rómaiak korában már negyven különböző fajtát termesztettek:

a zöldtől a sárgán és a barnán át a pirosig terjedő színeivel a körte

ma is az egyik legváltozatosabb színű gyümölcsünk.

 

 

 

A kínai hagyományban a körtefa a szomorúságot és az elválást,

a keresztény kultúrkörben viszont csoportos,

hófehér virágaival Szűz Máriát jelképezi.

Európában a gyümölcstermesztés a szerzetesek feladata volt,

a középkorban a körtéket mindig megfőzték,

mert a nyers körtét rossznak, sőt mérgezőnek tartották.

Ám a Napkirály, XIV. Lajos korában a gyümölcs már uralkodói ínyencségnek számított.

 

 

Mindig étkezés előtt együk a gyümölcsöt!

A körte elég sok ásványi anyagot

(kalcium, magnézium, kálium, cink, vas, jód)

és vitamint (A, B1, B2, C, E) tartalmaz;

összetétele miatt sok betegségre természetes gyógyír lehet.

 

Ha sok körtét eszünk, megelőzhetjük a reumát,

az ízületi gyulladást, a vérszegénységet, a szív- és érrendszeri problémákat,

A körtét cukorbetegek is fogyaszthatják,

alacsony kalóriatartalma miatt fogyókúrához is ajánlják.

A körte leve ideális folyadék gyomorhurut idején, gyomorkímélő diétákhoz,

csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet.

 

Ha a körte levét fél óráig főzzük, fáradtságunk ellenszere lehet,

energiaitalként ihatjuk. Mindennek a tetejébe a körte depresszió ellen is kiváló.

 

 

A gyümölcsöt elsősorban nyersen fogyasztjuk,

de körtelevest is készíthetünk, eltehetjük lekvárnak vagy kompótnak,

fűszeres chutney-nak, pálinkát is főzhetünk belőle,

felhasználhatjuk töltve, köretnek, mártásnak, süteménybe.

Különösen finom az aszalt körte.

 

A birsalmához hasonlóan készíthetünk belőle sajtot:

a megtisztított körtét megfőzzük, a levét leszűrjük,

és a gyümölcshússal megegyező tömegű cukorral

és kilónként fél citrom levével sűrűre főzzük.

Hozzáadjuk az áttört körtét, és újra felfőzzük.

A masszát formá(k)ba öntjük, és minimum két napig szárítjuk.

 

 

 

 

 

Körte - a nyár gyümölcse hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.017 mp