Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Radnóti Miklós: Április I.

Ragyogó rügyre ült le most a nap
s nevetve szamárfület mutogat.
Madár fi erre eltátja csőrét,
hunyorog feléje a nevető rét
s a bárány is csodálkozik.Csoda,
hogy nem billen ki száján fog sora.

Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.

Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire! … Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok – ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek …
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibújtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!

Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irigyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.

Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,

hős példátokat, parányi rügyek …

Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!

Tóth Árpád: Április

Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, – a föld akkor kapja
A langyos csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled…

Április, április, – bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.

Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,
Hajoljatok reánk, derék, új falombok,
Az legyen a divat, áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.

Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon

Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.
Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.
Nyilt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.
Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.

Juhász Gyula: Április bolondja

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez,
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt- tavaszi anda hold-,
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép, és gyönyörbe olvad,
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem.A magad cigányát
Lásd bennem, ó, magyar, ki neked élek!