Koszorú karácsonyra

Ezért a szavaknak talán most még nagyobb jelentőségük van,
mint év közben.
Előkészíthetjük, felmelegíthetjük velük a szívünket
és a szeretteink szívét, hogy szenteste már csak
kényelmesen belesimulhassunk a minket átjáró kellemes érzésekbe.
"Egyetlen bűn van a világon, amelyből minden baj
és értelmetlen szenvedés ered: nem szeretni!
Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre,
hogy az életét elviselhetővé tegye."
(Müller Péter)
"Aki kineveti (...) az öregasszonyt, aki az utcán hangosan beszélget kutyájával,
az nem érti sem az állat, sem az ember sorsát.
Nem tudja, hogy valójában mi az emberi magány.
Az ember nem élhet szeretet nélkül, de anélkül sem,
hogy szeressen és szeressék."
(Szabó Magda)
"Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek."
(Aranyosi Ervin)
"Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud.
Akkor is, ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tűnnek vonzónak.
Szeressünk mögé! Szeressünk fölé!
Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre
és csodálatunkra méltó."
(Vekerdy Tamás)
"Ha szeretünk, vagy szerettünk, ez elég.
Ne kívánjunk többé semmit.
Az élet kagylójának sötét redőiben más gyöngyöt nem találhatunk."
(Victor Hugo)
"Akit szeretsz, azért tégy meg mindent, de semmire se kényszerítsd.
Engedd el, engedd a maga útján járni."
(Szepes Mária)

"Az emberek - hidd el - csak szeretni akarnak valakit.
Mindenkiben van egy nagy-nagy adag szeretet,
mely nem találja helyét."
(Kosztolányi Dezső)
"Az ember mindig tud segíteni azoknak, akiket szeret,
csupán azzal, hogy nagyon erősen, egész lényével szereti őket."
(Exupéry)
"Más a szerelem és más a szeretet.
A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak,
s utána meghalnak.
A szeretet az, ami a világmindenség
minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így,
hogy segítsen az embereken, különben elvesznének."
(Szepes Mária)
"Nincs nagyobb boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink
és úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz,
hogy jól érezzék magukat."
(Charlotte Bronte)
"Aki szeret, aki mindig szeret, nem ér rá panaszkodni
és boldogtalannak lenni."
(Joseph Joubert)
"Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva:
szeress és tégy, amit akarsz!"
(Szent Ágoston)
"Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél
a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség,
a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt."
(Pilinszky János)
"Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid iránt,
akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával,
amivel akarsz, csak az emberekkel ne."
(Lev Tolsztoj)
"Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség
és szeretet nélkül az élet csupán afféle érzéketlen gépezet."
(Victor Hugo)

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül
engedje szeretni magát.
Bátorság, csaknem hősiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni,
mert gyáva és hiú, fél a bukástól.
Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli,
hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.
Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre,
nem tud meglenni nélküle."
(Márai Sándor)

„Minden jó emberi kapcsolat a kölcsönösen kinyilvánított együttérzésen
és szereteten alapszik. Erre épül a boldogság.“
(Dalai láma)
„Bármit is akarsz az életben, azért akarod, mert szereted.
Gondolkozz ezen egy pillanatig.
Nem akarsz olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, ugye?
Minden ember csak azt akarja, amit szeret.”
(Rhonda Byrne)
„A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén.
Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell.
A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez
te sem állíthatsz feltételeket az ő számára.
Először meg kell tanulnod magadat szeretni,
csak azután tudsz másokat szeretni.
Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik!
Miért nem eszerint élünk?!”
(Deepak Chopra)
„A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot,
ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt,
hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.”
(Müller Péter)
„Ha a jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel –
kár a legegyszerűbb dolgokat is -,
tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át.”
(Eckhart Tolle)
„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre,
gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra –
s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”
(Teréz anya)










