Kreatív tányérok
Boguslaw Sliwiński lengyel designer
megteremtette a játékos étkezés lehetőségét,
ugyanakkor a felhasználónak is teret enged ötletei megvalósításához.
Tányérjai alapmintáira bárki megalkothatja saját műveit –
amiket aztán el is fogyaszthat.
Az 20,5 illetve 26 cm átmérővel gyártott tányérok mintá
i számos témakörből válogatnak.
Az egyik legizgalmasabb a szállítással foglalkozó sorozat,
ahol különféle közlekedési eszközök, vonat, teherautó, hajó,daru,
helikopter vagy éppen targonca sablonos vonalai adják az alapot.
A leginkább alkotásra és kreativitásunk kiélésére buzdító pedig
a női fej, ahol a hajat kell kialakítanunk.





Örömükben, bánatukban vagy elismerésük jeléül
a görögök gyakran nekiállnak tányérokat törni.
A tányértörést hivatalosan a törvény tiltja,
mert valamikor a zendülés kirobbantására alkalmasnak tekintették,
néhány éjszakai bárnak vagy étteremnek azonban
van engedélye mázatlan tányérok törésére, így gyakran látható.
Ez a művelet remekül levezeti a felgyülemlett feszültséget.
Ne ragadtassuk el azonban magunkat,
mert minden egyes eltört tényért ki kell fizetnünk.

Túlsúlyosság –
Miért fontos a tányér mérete és a terítő színe
A fogyásért sok mindenre hajlandóak vagyunk:
a csodaszerként reklámozott,
ám kétes hatékonyságú bogyók bekapkodásától
a legváltozatosabb fogyókúrás módszerek kipróbálásáig szinte mindent bevállalunk,
ám – érdekes módon – csak kevesen jutnak odáig,
hogy egészséges, változatos táplálkozást (amely során a bevitt kalóriákra is odafigyelünk)
és rendszeres testmozgást alkalmazva csökkentsenek testsúlyukon.
Optikai csalódás?
Amerikai kutatók szerint – bár nem a fogyás spanyol viaszát találták fel – egy apró, banális trükkel javíthatunk a fogyókúra hatékonyságán. A Journal of Consumer Research című tudományos szaklapban megjelent tanulmányt Koert van Ittersum, a Georgia Institute of Technology és Brian Wansink, a Cornell University kutatói jegyzik. Megállapításuk szerint – amely egy 225 férfi és nő részvételével elvégzett kutatás eredményén alapul – a tányér mérete és a terítő kontrasztja is jelentős befolyással bír az elfogyasztott étel mennyiségére.
Az értekezés arra a feltételezésre épül, amely szerint a Delboeuf-illúzió nagy mértékben befolyásolja táplálkozási szokásainkat. A svájci matematikusról, Joseph Delboeuf-ről elnevezett jelenség egy optikai csalódást jelöl. Az amerikai kutatók szerint az optikai csalódás a tányér és azon található étel esetében is jelentkezik. „Az optikai csalódás ebben az esetben azt jelenti, hogy minden, amit egy nagy tányérra teszünk, sokkal kisebbnek látszik, mint amekkora valójában” – mondja van Ittersum – „ s ennek következtében sokkal többet szedünk, mint amennyi a jóllakáshoz szükséges”.
A tányér mérete mint státusszimbólum
A szakértők azt figyelték meg a kísérlet során, hogy a tányér mérete miatt akár 31 százalékkal is többet pakolunk arra, mint amennyit kisebb tányérra helyeznénk. Ez annak tükrében még fontosabb felfedezés, hogy a tányér mérete az USA-ban 1900 óta mintegy 23 százalékkal nagyobbra nőtt. A folyamatos gazdasági fellendülés – többek között – tehát a tányér és az adagok méretén is lecsapódik, ám az alak és a testsúly mellett a szív- és érrendszeri megbetegedések számán, valamint a magas vérnyomásban szenvedők számán is tükröződik.
Az amerikai kutatók véleménye szerint a túlsúlyosak egyre növekvő száma természetesen nem egyedül a tányér méretének „köszönhető”: a tányér és a terítő kontrasztja befolyásolhatja az étkezési szokásokat. Ha például az étel és a tányér között kevés a kontrasztkülönbség – azaz a paradicsomleves piros tányérba kerül –, növekszik az optikai csalódás mértéke, azaz kevesebbet fogyasztunk az ételből.
Kis méretű, színes tányérok
A kontraszt ugyanakkor nem csak az étel és a tányér között számít, hanem a tányér és a terítő között is. Ha a terítő és a tányér színe azonos, megváltozhat a táplálkozásunk is. „Érdemes tehát kis méretű és sok színű tányérokat használni az egyes étkezésekhez” – tanácsolják a kutatók, s ezzel akár 21 százalékkal is csökkenthetők az adagok méretei, és ezzel együtt az elhízás veszélye.







