A HÁROM FA LEGENDÁJA
Norvég mese


      Hol volt. hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs,

ahol három kis fácska állt és arról álmodozott,

mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska

vágyakozva nézett fel a csillagokra,

amelyek úgy szikráztak fölötte,akár a gyémánt.

Szeretnék kincsesláda lenni! kiáltott fel.

Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel.

Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!

A második tekintetével követte a kis patakot,

ami szokott útján csörgedezett a tenger felé.

Jó volna büszke hajónak lenni sóhajtotta átszelni a viharos tengert,

hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig!

Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe.

Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban.

Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről mondta.

Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak,

hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé

és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!

      Múltak az évek.

Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.

Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon.

Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta:

Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.

És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.

Most lesz belőlem az a szép kincsesláda gondolta a fa

csodás kincseket kapok majd.

A másik favágó a második fát szemelte ki.

Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.

És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire.

Végre átszelem a tengert! gondolta.

Büszke hajó leszek, királyoknak való!

A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll,

amikor az utolsó favágó ránézett.

Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre.

De a favágó nem nézett fel oda.

Nekem bármelyik fa megteszi mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került.

De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára.

Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki.

A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele,

hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz.

De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle,

hanem a fűrészelés és kalapácsolás után

egy egyszerű halászbárka állt a víz partján.

Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele,

ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig.

Minden nap átható halbűz töltötte be

és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította

és otthagyta egy farakásban.

Soha nem akartam más lenni,

csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.

       Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka.

A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen

afölött az istálló fölött,amelyikben a jászol állt.

Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét

a jászol puha szalmájára.

Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!

sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt.

Az anya megszorította a kezét és mosolygott.

A csillag rásütött a fényes és erős fára.

Ez a jászol a legjobb hely neki mondta a asszony.

És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra.

Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra.

Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett.

A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején.

Tudta, hogy nem elég erős ahhoz,

hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye.

Ekkor felébredt a fáradt vándor.

. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: Csend! és a vihar elült.

Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött.

A második fa tudta,

hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó

fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból.

Összeácsolták, majd egy tomboló

és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül.

Megborzongott, amikor néhány katona

egy ember kezeit szögezte gerendáihoz.

Rútnak és kegyetlennek érezte magát.

De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt

és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa,

hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.

Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Ettől lett erős a második.

És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt,

annak Istenre kellett gondolnia.

Fordította: Szabó Ági