Oldalak

Levendula

 

A levendula az egyik legsokoldalúbban,

legváltozatosabban használt finom illatú

gyógy-, fűszer- és dísznövény.

Európába a Rómaiak hozták be,

az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt.

Latin neve is innen ered: lavare = mosni.

Többféleképpen használták:

testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele,

szappant készítettek belőle,

de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele.

A néphit szerint a levendula távol tartja

az ártó, rontó erőket, szellemeket.

Ezt a levendula erős illatával magyarázták.

 

 

Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések,

melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven

és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajból,

azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben.

Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak,

hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában.

 

Egyiptomban balzsamozáshoz használták,

Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték.

Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító,

görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer.

Használták még rüh és moly ellen,

ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen.

 

A 20. század elején a levendula gyógyszerként használatos,

  köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedigsebfertőtlenítőként.

Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának,

melyet lepárlással nyernek.

Virágként leszedve és csokorba kötve,

vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.

 

 

A levendula mint természetes gyógyszer

 

Számos tanulmány bebizonyította,

hogy a levendula illóolajai sok betegség esetén hasznosak,

például a migrén, a fejfájás, a depresszió, a szorongás,

a hangulatingadozás, a félelem és a kimerültség kezelésében.

 Rájöttek, hogy hasznos lehet az ekcéma és a bőrgyulladás kezelésében is.

 

A következő betegségek esetében is használják a levendulát:

  ízületi gyulladás, ájulás, neuralgia, szédülés, álmatlanság,

epilepszia és más rohamok, reuma, izomfájdalmak,

ficamok, f fogfájás, pattanás, sebek, kígyómarás,

rekedtség, hang elvesztése, allergiák, leégés és napszúrás,

tályog, hajhullás, asztma, ótvar, rovarcsípések, kelések,

égések, hűlés, köhögés, fülfájás és légúti fertőzések.

 

 

A levendula élénkít, serkenti az étvágyat.

A levendula a fürdősóknak az egyik fontos összetevője.

 

A háziállatok számára is hasznosak a levendula gyógyító tulajdonságai.

Nemcsak nyugtatóként használják, hanem bolha- és tetűriasztóként is.

A levendulát az egészségügyön és a szépségiparon kívül,

a desszertek, a zselatinok, az édességek és a teák ízesítésére is használják.

 

A világ különböző részein salátákba is használják.

A levendula sokféle kereskedelmi cikk illatát képezi,

például kölniknek, szappanoknak és piperecikkeknek.

Ezt az illatot általában potpourri-ba, illatosítókba használják.

A levendulát rovarriasztóként, molylekpe ellen is használják

a ruhák tárolásakor.

 

Annak ellenére, hogy az illóolajok könnyen vegyíthetőek egymással,

a levendula illóolaja legjobban cédrusfával, zsályával,

muskátlival, fenyővel, szerecsendióval

és az összes fajta citrusolajjal vegyíthető.

A levendula nagyszerűen hasznosítható aromaterápiás kezelések során.

 

 

Így készítsünk levendulából gyógyteát!

 

A levendula számos néven ismert a népi gyógyászatban,

hívják keskeny levelű levendulának,

orvosi levendulának, vagy szagos levendulának is,

de szinte teljesen mindegy milyen névvel illetjük

ezt a gyönyörű növényt, a belőle készült gyógytea

jó hatással van szervezetünkre.

 

 

A levendula virágban található értékes illóolajban rejlik

a növény gyógyító ereje.

Ahhoz hogy teát, vagy finom süteményt

tudjunk készíteni levendulából, érdemes pár tő palántát elültetni kertünkben.

A virágokat mindig a teljes nyíláskor kell betakarítani a déli órákban,

mert a napsütés hatására ekkor a legmagasabb a növény illóolaj tartalma.

 

 

 

 

 

Levendula hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.016 mp