A levendula története

A mediterrán vidékről származó levendula már

több ezer éve ismert és alkalmazott gyógynövény.

Napjainkban Európában a valódi vagy más néven

keskenylevelű levendulát (latinul: Lavandula angustifolia) termesztik

gyógyászati célra, de a hagyományos népi gyógyászatban

egyéb fajokat is alkalmaznak.

Már az ókorban is alkalmaztak gyógyászati célból

sebek fertőtlenítésére (erre utal a növény latin neve is: lavare – mosni),

valamint álmatlanság kezelésére.

Ma már nehezen eldönthető, hogy az ókorban-középkorban

a jelenleg elterjedt keskenylevelű levendulát,

vagy valamelyik rokon faját használták-e.

A levendula hazai ipari célú termesztését

Franciaországból származó tövek telepítésével

1920-ban Bittera Gyula indította el a Tihanyi-félszigeten.

Napjainkban a gyógyászatban a levendula liláskék színű virágát

vagy ennek sajtolásából készült olajat alkalmazzuk.

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szárított virága

és a belőle nyert illóolaj hivatalos.

Hatásosságát nyugtalanság, álmatlanság és emésztési panaszok

kezelésében tudományos bizonyítékok is igazolják.

Nyugtató, elalvást segítő hatása nem csak

az illóolaj inhalálásával érvényesül, teaként alkalmazva

(1-2 kávéskanálnyi virágzatból készítsünk egy csésze forrázatot),

illetve az ellenőrzött, gyógyszerkönyvi minőségű illóolajból

1-4 csepp kockacukorra cseppentve fogyasztva hasonló hatást vált ki.

Nyugtató fürdőhöz 20-100 g levendulavirágból készítsünk 2 liter főzetet,

majd adjuk a fürdővízhez.

Az elalvást segítő, valamint molyriasztóként is felhasznált levendulapárnák

Európa-szerte népszerűek.

Jelenleg vizsgálatok folynak a levendulavirág ígéretes

antibakteriális, antioxidáns, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő

és fájdalomcsillapító hatásaival kapcsolatban is.

Nyáron valószínűleg az egyik legáldásosabb hatása mégis az,

hogy kiválóan enyhíti a szúnyogcsípés okozta viszkető, égő érzést,

illetve csökkenti a kialakult duzzanatot.