A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost.

Ez utóbbi terjedt el környezetünkben és a néphagyományban.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás,

boszorkányság,  hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna,

mind december 13-hoz, Luca napjához

Nálunk, és a szomszédos országok néphitében

Luca alakja furcsa kettősségben jelenik meg.

Őt vádolták a legfőbb boszorkányságokért,

de számos olyan jóslás és babonaság is létezik,

amely nem rontó szándékról tanúskodik.

Ilyen ártatlan jóslás a gombócfőzéses jóslás,

ahol a gombócokba férfineveket rejtettek,

és így próbálták megtudni a lányok jövendőbelijének nevét.

Luca a baromfiállomány védőszentje is,

ezért ilyenkor szokták a tyúkokat „megpiszkálni“, hogy jól tojjanak

az elkövetkezendő esztendőben, valamint ilyenkor –

bizony-bizony, kivételesen – hasznos volt a szomszédtól való lopás.

Luca széke

A legnevezetesebb népi szokás azonban mégis Luca székének faragása volt. 

A boszorkánnyá vált Luca felismerésére, ezen a napon fogtak hozzá

a Luca-székének elkészítéséhez, melyet a boszorkányszögnek megfelelően

hagyományosan kilenc-, vagy tizenháromféle fából állítottak össze,

és a boszorkány megfigyelése előtt varázskörrel kerítettek körül.

Ennek öt egyenő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja.

Készítője Luca napjától kezdve minden nap faragott rajta egy kicsit,

csak karácsony estéjére volt szabad elkészülni vele.

Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.

A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze:

akác-, boróka-, cser-, jávor-, jegenyefenyő-, kökény-, körte-, rózsa- és somfából.

A szék azt a „nemes célt“ szolgálta, hogy segítségével tulajdonosa felismerje

a falu boszkonyáit.

Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt,

nyomban meglátta, ki a boszorkány, mert az illető ilyenkor sz*rvat hordott.

A hiedelem szerint a leleplezés után azonban a kíváncsiskodó jól tette,

ha gyorsan szaladt haza ahogy csak a lába bírta,

különben széttépték a boszorkányok.

Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé

szüntelenül maga után szórta a mákot,

mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol.

Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetni.

Szokás volt még tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tenni.

Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett

a rákövetkezõ év hónapjainak esős, illetve száraz idõjárására.

A jövendőbeli foglalkozásának megjósolására is volt erre a napra való jóslat.

Olvasztott ólmot kellett kanálból hideg vízbe csorgatni,

s némi fantáziával kitalálni, mit formáz az.

Ólomöntés

A víz állítólag a leendő szerelmes képét is megmutatja ezen a napon. 

A szegedi tájon ezért volt szokása a lányoknak december 13-án

halat enni, nem inni rá, hanem a kútba nézni,

ahol a víztükörben az eljövendő társ képét látták.

Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek,

hogy karácsonyra kikeljen.

Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét.

Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt,

akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani.

Lucanapi kalács

Luca macskája (adventi kelt tészta)

Hozzávalók:  5 dkg élesztő, 5 dl tej, 10 dkg cuko, 10 dkg margarin,

1 kg liszt, só,  sáfrány,  25 dkg kesella (mascarpone vagy túró), mazsola,

A tetejére:  mazsola, tojás

Elkészítés:

5 dekagramm élesztőt 5 deciliter meleg, cukros tejben felfuttatunk.

Ehhez még 10 deka cukrot és 10 dekagramm olvasztott margarint keverünk,

és sóval, sáfránnyal fűszerezzük.

Körülbelül 1 kiló liszthez adjuk, és 25 dkg kesellával elkeverjük.

Mivel ez a hozzávaló hazánkban kevés helyen kapható,

így negyed kiló mascarponét vagy túrót teszünk helyette a tésztába.

Langyos helyen mintegy 3/4 óráig kelesztjük, majd ujjnyi vastag,

15-20 cm-es nudlikat sodrunk belőle, amelyeket nyolcas formában feltekerünk.

A két kunkor közepébe egy-egy szem mazsolát nyomunk.

A tetejüket tojással megkenjük, majd előmelegített sütőben,

közepes lángon fél óráig sütjük.