Magyar feltalálók

A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról,
és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe,
amit MAGYAR feltalálóknak köszönhet az emberiség.
Kezdetnek fogott egy golyóstollat
(*Bíró László, 1931*),
felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre
(*Szilárd Leó 1929*),
utána zajtalanul gyúló foszforos gyufával
(*Irinyi János 1836*)
rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette
a hologramos matricát a borítón
(*Gábor Dénes, 1947*),
majd beszedett egy C-vitamint
(*Szentgyörgyi 1931*).
Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról
(*Puskás Tivadar 1878*).
Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén
(*Neumann János 1944*),
elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött
(*Kemény János 1964*),
és Excel táblázatba rendezte tennivalóit
(*Simonyi Károly 1974*).
Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel
(*Rátai Dániel 2010*)
sem tudta megoldani.
A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára
(*Goldmark Károly 1948*),
és bekapcsolta a tv-t is
(*Mihály Dénes, 1919*).
Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van
(*Goldmark Károly, 1948*).
Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park
(*Asbóth Sándor* ö készítette a város rendezési tervét is).
Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról,
ismét elcsodálkozott a hold autón
(*PávlicsFerenc kb. 1960*),
majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát
(*Rubik Ernő 1976).*
Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni,
és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett.
Ezért magához vette automata fényképezőgépét
(*Mihályi József 1938*),
dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét
(*Dallos József 1928*)
vagy lágy anyagú kontaktlencséjét
(*Gyorffy István 1959*)
használja-e?
Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt
(*Galamb József 1908*,)
aztán talált egy dízelmotoros BMW-t
(*Ansits Ferenc 1983*),
és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebességváltója volt
(*Bíró László 1932*).
Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt
(*Barényi Béla, 1925*).
Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta
(*Csonka János 1893*).
De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve
meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója
(*Jedlik Ányos 1861*),
majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert
(*Asbóth Oszkár1928*).
Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer díjas
(*Pulitzer József 1917*)
újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott,
ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait
(*Losonczi Áron, 2001*)
- magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak
jogi hercehurcáit 13 év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta,
régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját
(*Bródy Imre 1930*),
megivott egy pohár szódát
(*Jedlik Ányos 1940*),
és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is,
meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint
(*Richter Gedeon 1912*).
Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez,
és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő
(*Kodály Zoltán 1929*)
Psalmus Hungaricust.
(És nem gondolt Teller Edére.)






