Torday Teodóra Éva

Hazám neve Magyarország!

Hazám neve:
Magyarország!
Várhatsz rám kincsekkel,
csábíthatsz fényeddel,
nagyvilág
Csak benned élek én,
csak érted égek én,
nélküled nincs semmi,
nélküled mit ér a Fény,
nélküled mit érek én,
Magyarország!

Hazám!
Neved Magyarország!
Testedet feldarabolták,
dús földedet kifosztották,
népedet de sokszor alázták!
...megaláznának ma is,
vennék el mindened,
el Hitedet, Reményeidet...
de élned kell,
élned kell mégis,
Magyarország!

Hazám neve
Magyarország!
Barackvirágok írják
Himnuszát!
Nevét súgják a rügyező fák,
szívem tavaszában a madarak
csak nevét dalolják!
Hazám,
Magyarország!

Hazám!
Neked élned kell,
élned kell tovább!
Legyek én is hűséges fád,
gyökereim testedet védőn
öleljék át!
Nyerjek szent földedből
Hitet, Erőt, Energiát!
Élj, hogy élhessek
benned,
Magyarország!

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február)

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Pilis

(Ujvári Lajos)

Ámulva nézem a pilisi szent fákat.

Elszáll akkor szívemből minden bú, bánat.

Kopott hegynek ormán szemlélve a tájat,

Nagy forróság tölt el, szeretem hazámat.

Ős-Buda romjai között, ha ballagok,

Erős őseimre hálával gondolok.

Törzsek szövetsége alkotott államot,

Kultúrát e tájnak nagy nemzetünk adott.

Ősi regék szárnyán száll a képzeletem,

Csodaszarvas inal át völgyön és hegyen.

Turul madár vijjog biztos utat jelez,

Prüszköl táltos és ló, figyel, fület hegyez.

Attila királyunk Istennek ostora,

Igazságot osztott, hódolt népek sora.

Kezében a kardja Istennek pallosa,

Rettegte a hírét Rómának városa.

Vajkból Istvánná lett államalapítónk,

Angyali Szent Koronánk lett a főbírónk.

Boldogasszony Anyánk patrónánk, tanítónk

Szent László királyunk Kuntól szabadítónk.

Dicső Béla király, Tatár sereg réme,

Erős országot hoz nekünk újra létre.

Igazságot Mátyás honosít meg végre,

Tudós pártolója, művész a vendége.

Pilisszentléleknek romos kolostora

Elviszi szívem egy hittel teli korba,

Boldog Özséb Atya volt az öntőforma,

Remete Szent Pál a hiteles patróna.

Pálos szerzetesek száma, ha növekvő,

Országunknak sorsa felfelé ívelő!

Fehér ruhás barát száma, ha csökkenő,

Gúzsba köti hazánkat elnyomó erő.

Reményt gyújt szívembe az, amit ma látok,

Itthon gyarapodnak a fehér barátok...

Őszi este van már, de én mégsem fázok,

Szívem melegítik reményteli lángok!