Márai Sándor: Ajándék

"Kedves Jézuska, ezen a karácsonyon hadd mondjak én is egy vágyat.

Nyakkendő nem kell. Meleg nyakbavaló kendő sem kell.

S akármilyen különösen hangzik, könyv sem kell,

mert annyi van már, hogy öt élet is kevés lenne, míg elolvasom valamennyit.

Nem kell semmiféle emberi megoldás,

mert valamennyit ismerem már, s még csak azt sem mondom,

hogy teljesen reménytelenek az emberi megoldások:

éppen csak olyan emberiek.

És nem kell pénztárca, sem ezüst cigarettaszipka,

nem kell semmi,ami hasznos, sem ami tündöklő és fölösleges.

Megvizsgáltam magam, mielőtt ezt a cédulát írni kezdtem.

Nem kérek ajándékba semmit, kedves Jézuska,

semmit,amit föl lehet venni vagy nyakba lehet kötni,

vagy az asztalra lehet állítani.

Állólámpa színes ernyővel, egészen különlegesen nem kell,

s még sokkal kevésbé mindaz, ami márványból van vagy kristályból,

vagy ezüstből.

Nem kell nekem semmi hasonló, lemondok az összes krisztkindliről.

De ahogy elmentem az utcán, a fényes kirakatok között, egyszerre mégis

eszembe jutott néhány vágy ezen a karácsonyon.

Hát ezt most felírom. Szeretném még egyszer látni a tengert.

Már nem is kérem, mint régen szerettem volna, a vad félelmes Csendes- óceánt,

már beérem azzal is, ha még egyszer végigmehetek azon a banális sétaúton

Lovrana és Medea között.

Szeretnék még egyszer fürödni a tengerben, este hatkor, a medeai öbölben.

De ha ez sok és szerénytelen kérés, beérem azzal is,

kedves Jézuska, ha még egyszer megállhatok Raguzában

a virágzó mimózafa alatt, amely az Argentína-panzió kertjében illatozik.

De ha ez is teljesíthetetlen vágy, akkor segíts meg, kedves Jézuska,

hogy még egyszer fekete kávét ihassak Vicenzában,

abban a kis cukrászdában, a téren, melyet Palladio épített tele házakkal.

S nagyon hálás lennék, ha még egyszer az életben

a párizsi eső áztatná arcomat, délután négykor, télen

mikor az esőtől síkos utcák sejtelmesen kezdenek Párizsban világítani,

az üzletek ablakai mögött fények égnek, s még egyszer beléphessek

a Nemzeti Könyvtár nagy olvasótermébe,

ahol már ismert az altiszt. Lehetetlen ez?...

Ha lehetetlen , természetesen lemondok róla.

Csak felírtam, mert ilyenkor karácsony előestéjén,

általános szokás kívánni valamit.

Akkor talán mást kívánok, Jézuska: add,hogy még egyszer az életben

bűntudat nélkül tudjam élvezni a nagy, tiszta zenét,

a nagy művészek alkotásait, s ne keljen közben arra gondolnom,

hogy emberek milliói és milliói szenvednek.

Add vissza a művészetet: a zenét, a tiszta irodalmat,

a nemes gondolatokat, a tökéletes képeket és szobrokat,

add vissza, bűntudat nélkül, az embereknek mindazt,

ami emelkedettebb és tisztább, mint az élet. Nagyon sok ez?...

Azt hiszem, nagyon sok.

De látod, a tenger, az utazás, a nagy művek, ez volt a legszebb az életben,

s titokban minden ember erre vágyott, akkor is ,

ha élete oly szomorú és reménytelen volt,

hogy nem merte és tudta szavakba foglalni a vágyakat.

Most még egyszer elmondom ezt, mert karácsony van.

S mert mindez, a tenger, a remekművek, a városok, mindez messze van,

reménytelenül messze. Mit kívánjak?...

Ezüst cigarettatárcát? Kell a fenének.

Add vissza nekem az Uffizit, egy délelőttre s azt a kis szállodát Berchtesgadenben,

ahol egy hétig olyan nyugodt és jókedvű voltam,

hogy az már több, mint amit a moziban boldogságnak neveznek.

De ha ez is egészen lehetetlen – ne haragudj,

hogy alkuszom, karácsony van-, akkor szerénytelen leszek, és többet kérek

. Add, kedves Jézuska, városok, utazás, művészet és tenger helyett,

hogy ne szenvedjenek fölöslegesen az emberek :

mindazok, akikhez közöm van, akik azt a nyelvet beszélik,

melyen ez óhajokat elmondom s mind a többiek,

akik az érthetetlen és vad nyelveket beszélik, izgatottan.

Nem kell semmi más, kedves Jézuska,

csak kevesebb legyen a szenvedés.

Lehetetlen ez? Azt mondják, Neked csak egy szavadba kerül.

Nagy baj,ha lehetetlen, mert akkor értelmetlen minden más,

amit adhatsz, a meleg harisnya éppen olyan fölösleges,

mint Vicenza vagy az utazás.

Mert az emberélet legnagyobb ajándéka

és legfőbb értelme mégiscsak az, hogy ártatlan emberek

ne szenvedjenek fölöslegesen.

Nézz körül a földön, száz- és százmillióan kérik,

némán,ezen a karácsonyon: add a békét.

Ezt kéri, nagyon szerényen, minden más helyett, s mert karácsony van:

Márai Sándor."