Margaréták

2017.02.14

Itt kuksolok a szilvafák között,
kakukkolgat a hamvas szerelem,
kakukkolgat. A berekháti köd
pamutpapucsban lépked szívemen.

Elültem, mint az öreg szúnyogok.
Összébb simul a szittyó meg a nád,
hever lábamnál a szél és morog;
borzas a szőre. Sóhajt a világ.

Tégla a boglyán, öklöm fejemen, –
egy margarétán búsulnék magam,
már pára hátán illan életem
s – vén görbe bú! – munkám még lombtalan.

Csak bámul göbbedő hodály alól
a barna kapa hűvöslő nyele – –
Ökörnyál után ugrik a bokor,
zsibongva rebben száraz levele.

József Attila

Kányádi Sándor :
Margaréta

Hatalmas nagy szalmakalap,
alatta valaki halad.
Azt mutatja a viselet,
hogy az utas kislány lehet,
kislányra vall a ruhája
s a kalap nagy karimája.
Arra vall a járása is,
bizonyára ebédet visz,
különben nem volna nála
se kisfazék, se kosárka.
Meg-megáll szusszanni egyet,
aztán kaptat föl a hegynek.
Olykor vigyázattal lép át
egy-egy nyíló margarétát.
Le is szedné, ha nem volna
mindkét keze megpakolva.

Addig-addig incselegnek,
míg a kislány gondol egyet,
s mert a keze foglalt, így hát
leharap egy margarétát.
És boldogan mezit lábal
foga között a virággal

Nyári rét pihe-puha,
lebben a szellő.
Kék égen imbolyogva
libben a felhő.

Zöld réten margaréta
bókol a széltől,
méhecske virágport gyűjt
sárga kelyhéből...

Mentovics Éva

Megosztás:

Kategória: Virágok Cimkék: margaréta képek versek Hozzászólások

Margaréták

Margaréták hozzászólásai

Szólj hozzá