Márton - nap

A legenda szerint Szent Márton
a Római Birodalom Pannónia tartományának
Savaria nevű városában (mai Szombathely)
látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában
egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában.
Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta,
megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. J
óságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni.
A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől
nagy alázatosságában a ludak óljába bújt.
A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak,
így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték
és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott.
Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette.
A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére.
Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.
A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen
(Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.
A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják,
hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza.
November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja:
megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven,
így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.
A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor,
s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt.
(A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.)
A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet:
a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara);
régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték,
így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.
A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány:
a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló írásos beszámoló 1171-ből származik.
Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható,
hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét,
a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat,
kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka.
A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát,
mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat.
Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló
pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
Márton napi szokások:
A György-napkor kihajtott állatokat is Márton napja körül terelték be a téli szállásukra.
A Nyugat-Dunántúl pásztorai a falvaikban zöld ágat, vesszőt osztottak.
A hiedelem szerint Szent Márton vesszeje frissen vágott, megszentelt,
lombos nyírfavessző, ami segít távol tartani a betegségeket,
és növeli az állat szaporulatot. Márton napjára az újbor is kiforr.
Ludas jóslás, babonák:
Ha a mellcsont fehér, havas télre számíthatunk.
Ha Márton-lúd mellcsontja véres, száraz, hideg tél jön.
A csontokat kitették a tornácra és a mellcsonton keresztül nézték a naplementét.
Ha a nap felhőben ment le, akkor enyhe telet vártak,
ha a tiszta égen, akkor kemény tél volt várható.
Márton napi ételek, finomságok:
A liba levágásának szokása valószínűleg úgy alakult ki,
hogy a a paraszti év végével - novemberben -
a cselédek megkapták az évi bérüket, amihez egy felhizlalt liba is járt fizetségként.
Sörös libasült
Hozzávalók: 1 liba, 30 dkg vagdalt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 tojás, 2 zsemle, kis tej, 1 hagyma, só, bors, fél liter sör
Elkészítése:
Megtisztítjuk a libát, majd kívül-belül megfűszerezzük. A liba szívét, máját, zuzáját ledaráljuk, és a vagdalthoz adjuk. A belsőségekhez keverjük a tojásokat, petrezselymet, tejbe áztatott zsemléket, sózzuk, borsozzuk, majd megtöltjük vele a libát. A libát zsiradékkal bélelt tepsibe helyezzük, fél liter vizet öntünk mellé, és gyakori locsolgatás mellett, készre sütjük. A sört kb. 2,5 óra sütés után öntjük rá. Dinsztelt vöröskáposztával és hagymás burgonyapürével tálaljuk.
Ludaskása
Hozzávalók:
(4-6 személyre):60 dkg libaaprólék, 20 dkg sárgarépa, 15 dkg fehérrépa, 15 dkg gomba, 10 dkg zeller, 2 kis fej vöröshagyma, petrezselyem, zellerzöld, bors, só, 50 dkg rizs
Elkészítése:
A leöblített, megtisztított aprólékot felöntjük kb. másfél liter hideg vízzel, hozzáadjuk a megtisztított sárga- és fehérrépát, a zellert, gombát, egész vöröshagymát, petrezselymet, feketeborsot, sót és az egészet lassú tűzön megfőzzük. Amikor a húsleves kész, a zsírját leszedjük, kivesszük a zöldséget, a húsféléket, és a levet leszűrjük. A csontról leszedjük a húst, kis kockákra vágjuk a zöldségekkel együtt. Közben rizst készítünk a szokásos módon, felöntjük a már elkészült húslevessel, majd fedő alatt megpároljuk. Amikor már majdnem kész, hozzákeverjük a főtt, felkockázott húst a zöldségekkel együtt és már készen is van. Nagyon laktató és finom egytál étel.
Sült libacomb
4 libacomb, 1 kisebb zellergumó 2-3 db répa, 1 vöröshagyma, 1 alma, kakukkfű, babérlevél, 2 dl száraz vörösbor 1 kevés paradicsompüré, Földimogyoró olaj, Fűszerkeverék (csészébe- rozmaringos, fokhagymás, mézes balzsamecetet összekeverni sóval, borssal ízesíteni)
A combokat sütés előtt megkenni a fűszerolajjal kicsit állni, hagyni és 5-6 percig földimogyoró olajban sütni. Kivesszük, félretesszük. A maradék olajba beletesszük az összevágott zöldséget és almát. Ízesítsük kakukkfűvel, babérlevéllel átsütjük és hozzáadjuk a bort és paradicsompürét. Sűrűre főzzük. Ezt a szószt beleöntjük a tepsibe, beletesszük a combokat, kevés vízzel felöntjük, és 70-80 percig sütjük.








