Testvér!

Valamit szeretnék mondani Neked.

Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak.

A világ szép s az emberek jók.

A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség,

mely ragályos és időnként visszatér.

Akár a pestis vagy a nátha.

S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világ szép és különös.

Csak sok benne nagyon a beteg ember.

Az izgága, az irigy, a gyűlölködő.

A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős.

Fertőzik és rontják a világot,

amennyire adottságaiktól kitelik.

De egészen elrontani nem tudták mégsem,

ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.

Miért nem?

Mert a Világ anyja a Természet,

s a természetben az ember nem egyéb,

mint egy kis pajkos tréfa.

Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj.

Mert a gonosz tréfából tövis nő csupán,

mely véresre sebez Téged, s elcsúfítja a világot.

Wass Albert: Te és a világ

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?

Mennyire egész és mennyire tökéletes minden,

amit nem az ember alkotott?

Nézz meg egy virágot.

A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot.

Honnan tudja meg bent a föld alatt,

hogy odakint már elment a hó

s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben?

Nincs telefonja, rádiója sincsen,

mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal.

Nézd a fát. Nézd a hegyet.

Nézd meg a folyót vagy a tengert.

És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne,

hány milliárd vízcseppbe zárt világ.

És aztán gondolj a csillagokra.

Azokra, amiket ismersz,

és azokra, amiket nem ismerhetsz.

Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra:

olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt.

Minden csillag egy élő valami

és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb.

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk.

Újra mosdunk, újra borotválkozunk,

újra fésülködünk, újra öltözünk.

Újra megfőzzük az ételünket.

Újra elmegyünk ide vagy oda.

Újra dolgozunk, újra vesződünk,

újra bosszankodunk, újra örvendünk,

újra hazatérünk, újra lefekszünk.

És ez így megy folyton, folyton.

Nem is lehet másként.

A nap reggel újra felkel és este újra lemegy.

Újra jön a szél, újra szállanak a felhők,

újra esik az eső, újra kiderül az ég.

Újra, mindig újra.

A természet örök rendje ez

és mi kötve vagyunk a természethez,

mint a növények, vagy mint az állatok.

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak

és ősszel újra lehullanak.

A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak.

Újra jön a tavasz, újra jön a nyár,

újra jön ősz és újra jön tél.

Wass Albert: te és a világ