Oldalak

Micimackó igazságai

 

 

1924-ben, mikor Micimackó először bukkant fel

a Százholdas Pagonyban, oldalán Malackával

és a többi kedves barátjával, még nem tudta,

hogy 2014-ben is az ő bölcsességeit idézzük majd.

Pedig Winnie (angolul Winnie the Pooh) aranyköpéseit

a mai napig emlegetjük, főleg ha szerelemről,

barátságról, összetartásról van szó.



1. Ha nem ilyen volnál, mind szegényebbek lennénk.



2.
Malacka: - Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet?
Micimackó: - Azt nem betűzik, azt érzik.



3. Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.



4. Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal.

Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.



5. Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.



6. Ígérd meg, hogy sosem felejtesz el. Mert ha mégis, akkor nem megyek sehová.



7. Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok,

ha egyedül vagyunk és félünk.



8. Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy,

csak azt a helyet nem találom, ahol vagy.

Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok.

De hol vagyok én?

Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd.

Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?



9. Ha te száz napot élsz, én kilencvenkilencet akarok,

mert nem akarok nélküled élni.


 

Micimackó

Micimackót A. A. Milne alkotta,
amikor látta gyermekét a plüssállataival játszani.
Christopher Robin (az író kisfia)
1921. augusztus 21-én kapott egy játékmackót apjától,
amit Edward névre keresztelt.
A kisfiú és a maci elválaszthatatlanok voltak.
Egy londoni állatkerti látogatás során annyira elbűvölte
a Winnie névre keresztelt fekete medve,
hogy saját mackóját is átkeresztelte.
A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették:
Füles 1921-ben karácsonyi ajándék,
Malacka egy szomszéd ajándéka volt,
míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta Christopher Robin.

Amit kevesen tudnak:
A regényt Karinthy Emília,
Karinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre,
és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába.
A Micimackó név az Emília név becézéséből ered.



Az eredeti állatok, amik a mesét ihlették



10. Azok a dolgok tesznek egyedivé, amiben különbözök másoktól.



11. A folyók, tudják mi a lényeg: minek rohanni, egyszer úgyis odaérünk.



12. Egy nap barátok nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül.



13. Egy kis odafigyelés és egy kis gondoskodás mindent megváltoztat.



14. A szeretet azt jelenti, hogy akár több lépést is hátrálsz azért,

hogy a másiknak örömet szerezz.



15. Az a nap a kedvencem, amit veled tölthetek. Szóval ez a kedvenc napom.

 

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

 

 

Micimackó igazságai hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp