Milyen szép a világ...



Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal,
része lesz egy erdőnek vagy mezőnek,
ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között
az örök valóságnak, az időtlen világi térnek,
minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.
A séta a teljes magány.
Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted,
melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek,
a munkára vagy a hivatásra.
Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal,
lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.
Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz.
Nagyszerű dolog ez.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy sokat kell sétálni)




“Mindent elérhetsz az életben,
mindent legyőzhetsz magad körül és a világban,
mindent neked adhat az élet s te mindent elvehetsz az élettől:
csak egy ember ízlését, hajlamát,
életütemét nem tudod megváltoztatni,
azt a másféleséget mely teljesen jellemez egy embert,
aki fontos számodra, akihez közöd van.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)


“Az utakat sokáig nem érti meg az ember.
Csak lépdel az utakon és másra gondol.
Néha széles az egyik út, aszfaltos,
néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük,
lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba
vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van:
elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk.
Az utaknak céljuk van.
Minden út összefut végül egyetlen közös célban.
S akkor megállunk és csodálkozunk,
tátott szájjal bámészkodunk,
csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében,
csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát,
melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.
Igen, az utaknak értelmük van.
De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)








