Eljött,pedig nem hívtam,

még csak rá se gondoltam!

Csendben jött, szinte már bujkálva,

még csak erőt gyűjt, egyezkedik a nyárral.

De már én is, és a fák is fáznak.

reszketve féltik a még zöld lombsátrat.

Pedig még csendben van,

csak néha egy hűvöset szusszan,

de lehelete nyomán az ecetfák pirulnak.

Oly csendben vár,mint ahogy a hóhér várja parancsát,

majd egyszer csak lecsap,és elvégzi dolgát!

Mielőtt jön a nagy úr, a Tél,előtte kitisztítja útját

.a vénséges platánfák mint rokkant matrónák,

önként vetkőznek,ha előveszi ostorát!

Az út arra nyílegyenes,két oldalán erdő,

vegyes,lombhullatók sorban állva,

rendjét fenyősor vigyázza.

Itt járt az ősz, ez jól látszik,falevéllel hűs szél játszik,

a lombokat megtépázza,nagy erővel fújja, rázza.

Fáradt, száraz, sárga, barna,könnyen enged

ernyedt karja,már nem vonzódik az ághoz,

létet adó biztonsághoz.

Csípős szélnek lesz ő préda,lombos erdő maradéka,

felrepíti, megforgatja,vidáman áttáncol rajta.

Részvéttel nézi a fenyő,lombos fák fölé törekvő,

vele ilyen nem történhet,örökzöldként vígan élhet.

Megérkezett, itt az ősz, mit annyira szeretek,

szellő segít zörgetni fenn a fán a levelet.

Mely ezer színben öltözködve készen áll,

tangótánccal hull a mélybe, már mit se vár.

Majd a lassú szellő keringőzve, olyan puhán,temeti

a meggyengült nyári napnak sugarán.

Mosolygom, mert édes illatáradat,

ropog a lépkedő lábam alatt.

Porrá válik, majd eltűnik nyomtalan,hunyd le szemed,

ne nézd, csak lásd szavam.

Hiszen ezer csoda itt az őszben, mind miénk,

úgy hull az ágról a megfáradt, megsárgult, roppanó levél.

Akkor szeretem azt őszt,mikor a nap még fent ragyog,

sápadt arany sugarába,néha betakarózhatok.

Már el nem vakít a fénye, mégis pillám mögül nézem,

ahogy a nap csókja lángol,sok reszkető falevélen.

Ecsetjét színekbe mártja,piros, sárga, rozsda, barna,

ezer árnyalat pompázik ágon, és puha avarban.

A kósza szél, ha erre jár,megrázza sorban a fákat,

egyre több festett levélke,mond búcsút a ringató ágnak.

Szorosan ölelik egymást,igy lesz a szőnyeg csodaszép,

gyengéden betakargatják, a fák minden gyökerét.

Őszi alma, őszi körte,

Őszi harmat hull a földre.

 Bújócskáznak fürge szelek,

 sodorják a falevelet.

 Sárga, piros, aranybarna,

levél libeg az avarra.

 Mintha lepkék lebegnének,

 gyenge fényében az égnek.

Száll az ökörnyál a fákra,

őszi bánat a világra.

Barna felleg kerekedik,

erdő, mező csendesedik.

 Hol van már a régi pompa?

 Őszi dér int nyugalomra.

Őszi tájon, őszi ének,

elszunnyad a szép természet.

Dénes György