Mióta viselik a női kézitáskát?

A kérdést Albert Dauzat:

A francia nyelv etimológiai szótárának segítségével oldottuk meg.

A "réticule" főnév után azt olvassuk,

hogy a latin reticulumból származik.

A latin reticulum szó azt jelenti: "kis háló".

Ebből következik, hogy az antik Róma hölgyeinek kézitáskája,

retículumja hálószemekből szőtt kis zsákocska volt.

Szintén ebből következik, hogy a ridikül

helyes magyar kiejtése retikül,

mert hiszen a latin reticulum húzódik meg a szó mélyén.

Le kell szögeznünk azonban, hogy az sem téved túl nagyot,

aki ridikült mond, mert a franciák is használják ezt az alakot

a kézitáska jelölésére, legalábbis 1801 -óta.

A középkorban a nők és a férfiak egyaránt tároló dobozkát lógattak öveikről.

Majd egész kicsi, aprópénz tárolására szolgáló bőrzsákok jelentek meg,

amit a gazdag nemesek viseltek.

Minél gazdagabb volt a díszítés és a hímzés,

annál magasabb társadalmi szinten lévő személyt jelentett.

A XVI. században a mai tarisznyákhoz hasonlóan,

a felsőtesten átvetve hordták a táskáikat.

Később az apróbb tárgyaknak zsebeket alakítottak ki, amiket a férfiak nadrágjára varrtak,

a hölgyek pedig a derekukon körbetekerve viselték.

Majd 1790-ben Párizsban elkezdték a kezükben hordani ezeket a kis "rejtekhelyeket".

A XVIII. században tehát megjelentek a kézitáskák előfutárai,

amiket a ma is használatos retikül névvel illettek

. Ezekben már rúzst, púdert, parfümöt is hordhattak a hölgyek.

Az 1860-as évektől az utazásokhoz kezdték el készíteni a szebbnél-szebb

és egyre praktikusabb táskákat,

amik általában már zárhatóak és több fakkal, rekeszekkel rendelkeztek.

A hölgyek így nagyobb tárgyaikat már maguk is hordhatták csinos kézitáskáikban.

Így terjedt el a kézitáska "szó" az 1900-as évek elején.

Az 1920-as években a divat a táskáknál is hódított.

A divatszalonokban egy miniatűrizált bábhoz igazították a táskákat.

Az 1940-es években a háború igencsak rányomta a bélyegét a táska alapanyagokra.

A "nemes" anyagok hiánya a táskáknál is "nélkülözésre" szorult.

Műanyagot és fát kezdtek el használni a bőrök,

szőrök, fémek és finomabb szövetek helyett.

Az 50-es évek hozták el az igazi kiemelkedést a nagy divatházaknak,

úgy mint Louis Vuitton, Chanel, Dior és a Hermés.

Jól meggondolva a Coach, Kate Spade és a Gucci is i

nnen merítette a logós kiegészítőkre az ötletet.

Csillivilli laptáskák:

Az első, amit el kell mondjak, hogy tisztelet azoknak a nőnek,

aki ezekbe az apró, pénztárcaszerű kiegészítőkbe bármit is el tudnak helyezni.

Ugyanakkor a felmérés szerint az a hölgy,

aki nemcsak a bulik alkalmával,

de a hétköznapok szürke forgatagában is ilyen táskákkal rója az utcákat,

magabiztos, független, és hisz abban, hogy egyedül bármire képes.

Nagyméretű szépség, más néven fekete lyuk:

Hölgyeim és uraim, íme az idei kedvenc

 a „bűvésztáska”, mely mindent eltűntet!

Furcsa módon az ilyen típussal rendelkező nőknek jellemzője,

hogy konzervatívak, minden komoly döntés előtt hezitálnak

és soha nem fogadják meg más emberek tanácsait.

Óvatosak, ugyanakkor nagyon gondoskodóak szeretteikkel.

Szokatlan formák:

Nem meglepő, hogy az ilyen furcsaságokat kedvelő lányok különcnek számítanak,

emellett pedig rendkívül érzelmesek.

Szeretnek álmodozni és persze álmaikat megvalósítani.

Édes, kedves, gyerekes:

Mindenki boldogan emlékszik vissza azokra az időkre,

mikor Mickey Mouse-os hátizsákjába pakolgatta lelkesen mütyürjeit.

Néhányan később sem hagyjuk el kislánykorunk kedvenceit 

és boldogan lóbáljuk suliba vagy munkába menet.

Ezek a nők általában hisznek a csodákban,

könnyedén meg lehet őket bántani és vigyázat, rendkívül szeszélyesek!

Azok a bizonyos klasszikusok:

Hagyományos fazonok és formák.

Ezek a táskák mondhatók a legpraktikusabb megoldásnak.

Egy ilyen személyiségnek a tartósság és a stabilitás a legfontosabb az életében,

valamint a kényelmet előrébb helyezi, mint az eredetiséget.

Mindenki  megtalálja a „nagy Ő"-t, ami a kiegészítőket illeti

és egy nap rábukkan az egyik polcon önmagára egy szép retikül képében.

Manapság pedig a táska az öltözék egyik fő és nélkülözhetetlen kelléke.

A praktikus tárolási célt mára felváltotta a viselet kihangsúlyozása.

A táskák követik a divat hullámait, így egy trendi táska a viselőjét stílusosnak mutatja.

A táskadivat korosztályonként is eltérő,

hiszen a fiatalabbak inkább a színesebb kirívó darabokat viselik,

míg az idősebb, érett nők az elegáns bőrtáskákat részesítik előnyben.

A női táska mindig is igazodott az öltözékhez,

vagyis leginkább a cipővel kell összhangban lennie:

sötét cipőhöz sötét,

világoshoz világos táska illik.

Vannak egyéniségfüggő táskatípusok is,

hiszen a vállra akasztható tarisznyát viselők,

és a divatos strasszos, lakkozott, fényes táskákat kedvelő hölgyek

mindenképpen eltérő stílust képviselnek.

S természetesen, bár vannak aktuális divat szerinti táskák,

a klasszikus bőr táska sosem megy ki a divatból.

Ki találta fel az esernyőt?

Háromezer éves pályafutását az ókori Egyiptomban,

Babilonban és Kínában kezdte, tehát nem mai darab -

akkoriban leginkább vallási vezetők cipelték magukkal,

hogy hordozható árnyékkal védekezzenek a nap perzselő sugaraitól.

Az előesernyő Periklész korában tűnt fel újra a görögöknél,

főképp rabszolgák kezében: ott leginkább gazdag asszonyok,

előkelő nők fölé tartották a luxuscikknek és státusszimbólumnak számító tárgyat,

hogy hajuk ne nedvesedjen a szemerkélő esőben s bőrük ne barnuljon le túlzottan.

Ókori ábrázolások alapján tudható, hogy jelen volt

a Római Birodalomban is, majd a sötét középkor alatt eltűnt,

merthogy a hadak egymás mihamarabbi lekaszabolásával foglalkoztak,

nem érdekelte őket a bánatosan petyegő eső vagy a laza, nyári zápor.

A XV. században bukkant fel ismét Franciaországban,

szintén luxuscikk státuszban,

majd az 1800-as évek végén kissé formát váltott, könnyű fémszerkezet került rá.

Az esernyő, a hatalom jelvénye

Az ernyő-t, esernyő-t a kínai császárok és az indiai maharadzsák a hatalom jelvényeként tartották számon. Európában az esernyő-t a XVIII. században hozta magával Jonas Hanway angol világutazó. Honfitársai hamar rákaptak, hogy védjék az eső-től drága cilinderüket. Az esernyő feltűnéséig az urak azonmód kocsiba vágták magukat, amint megeredt az eső, így aztán a londoni bérkocsisok nem fogadták kitörő örömmel az esernyő-divatot, hiszen féltették kenyerüket. Ezért igyekeztek üzletet kötni a tolvajokkal, hogy minél több esernyő-t lopjanak el.

 

A határtalan esernyő

Változatos anyagból (bőr, szőr, selyem, átlátszó műanyag), változatos formákban készülhet az esernyő. Létezik kupola-esernyő, bot-esernyő és összecsukható, gombnyomásra nyíló automata esernyő. Az elkényeztetett ebek számára már nyakörvre szerelhető kutya-esernyő is kapható, de a sörbarátok sem panaszkodhatnak: a sörösüveg nyakára erősített nap-ernyő védi az italukat a felmelegedéstől.

 

Az esernyő és a nyél

Az esernyő nyele sem hagyta érintetlenül az emberi fantáziát: a lecsavarható üreges esernyő fogantyú régen a kémek titkos rejtekhelye volt, a bérgyilkosok mérget tartottak benne, a hajadonok pedig kölnivizes üveget. A századfordulóról hallókészülékkel felszerelt esernyő-fogantyú maradt ránk. Napjaink esernyő-fogantyúiban ott lapul a mini rádió, a mini számológép, a lámpa és a rádiótelefon. Néhány éve Zürichben régi és új esernyő-fogantyúkból kiállítást is rendeztek.

A 18. század közepén jelent meg Londonban

Sir Jonas Hanway;

ő az esernyő prófétája volt.

Neki köszönheti a ködös és esős Albion,

hogy az esernyő divatjának nyugati bázisává erősödött.

Kezdetben nem sok sikere volt.

A londoni kocsisok ugyanis féltették

az esővízzel együtt bővebben csörgő bevételüket.

Felbérelték az akkori "huligánokat", hogy tüntessenek ellene.

1750-től kezdve, harminc éven át sétált

Sir Jonas esernyő alatt London utcáin.

Gúny és szitok volt a része, de tűrt,

s vállalt minden szenvedést.

S végül is győzött az esernyő.

Megszokták, viselik, használják - és elvesztik azóta is...