Nyár - képek

Édes galambom, jut-e még eszedbe
Az a mosolygós nyári alkonyat,
Amikor szép fejed szivemre hajtva,
Elárulád te titkos álmodat?
Öt éve már. S im én eljöttem érted
A régi szóval lázas ajkamon:
Te álmodod-e még a régi álmot,
Eljössz-e hozzám, édes angyalom?
Szabó Lőrinc: Nyár
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.
föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,
függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága
túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora
vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

















