Október
Október
Neve a latin October, „Nyolcadik” hónapnévből ered,
mert a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva
ez volt az év nyolcadik hónapja.
Más néven mindszent havának,
őszhónak, magvető havának is nevezik.
E hónap ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei.
Tehát a halász, a hajós márciusban vízre tolt hajóját
ekkor vontatta partra, a földművesek a márciusban elővett
s az egész nyáron és ősszel használt szerszámait most eltette,
a katona a harcban használt fegyvereit most olajozta be.
Nagyszüleink életében az október nyugodtabb, mulatságokban,
pihenésben, ünnepekben gazdagabb időszak kezdetét jelentette
– hagyományosan ekkorra esett a szüret,
és ekkor értek véget a pásztormunkák.

Október első hete
Szokás volt ezen a héten kanászostorral durrogtatni
a hegyen a gonosz szellemek elűzésére.
Az e napon ültetett kotlós alá nyírfaágat tettek a fészekbe,
hogy ezzel megvédjék őket az ártó, gonosz hatalmaktól,
míg a csirkék ki nem kelnek.

Október eleje
Gyalogló világnap.
A kezdeményezést 1992-ben indították útjára a szervezők
a Rio de Janeiró-i Föld-konferenciához kapcsolódva.
Október elején tartják, és ebből az alkalomból Magyarországon
16 megyében rendeznek az egészséges életmódot népszerűsítő fesztiválokat.
Hazánk 1999-ben csatlakozott a mozgalomhoz,
s a világnapot mostanra már 68 országban tartják meg.
A sorozat célja a gyaloglás és általa a testmozgás meg- és elismertetése,
megszerettetése az emberekkel.
A szervezők nem egy nagy országos rendezvényt tartanak,
hanem az a céljuk, hogy minél több településen legyen gyalogló nap.
Október 1.
Az Idősek napja. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben e napot az idősek világnapjává nyilvánította.
Zenei Világnap. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján 1975 óta ünneplik
Október első hétfője
A Habitat világnapja.
1986. október 6-án rendezték meg először világszerte,
az ENSZ Emberi Települések Bizottságára, a Habitatra utalva.
A Habitat 1976-ban alakult, fő célkitűzése
a települések életkörülményeinek minőségi javítása.
A Habitat világnap célja a figyelemfelkeltés annak érdekében,
hogy a világon minden ember számára biztosítani lehessen
a legelemibb jogot, a kellemes otthont és lakáskörülményeket.
Október 2.
Az első lombhullató nap.

Október 4.
Szent Ferenc ünnepe.
Az olasz katolikus rendalapító 1181-1226 között élt,
1228-ban avatták szentté.
A kereskedők, a szegények, a szociális munkások
és a környezetvédők védőszentje.

Az állatok világnapját is október 4-én ünnepeljük,
mivel a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
A nap kiválóan alkalmas az őszi veteményezésre.
Október 4-10-ig
A világűr hete. Az ENSZ 2000 óta ünnepli október 4. és 10. között.
Azért esett a választás erre a két napra,
mert mindkettő az űrkutatás történetének két mérföldkövére utal:
1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik I.,
1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás,
amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott.
Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek,
a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

Október 5.
Wallenberg nap. Raoul Wallenberg svéd diplomata.
A második világháború éveiben Magyarországon
zsidók ezreit mentette meg a deportálástól
A pedagógusok világnapja.
Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógus jogokról szóló,
150 paragrafusból álló határozatot.
Ez a nap az emlékezés napja –azokra a tanárokra,
akik meghatározó szerepet játszottak életünkben.

Október 6.
Építészek világnapja. 1998-tól tartják e napon.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) nyilvánította világnappá,
hogy ezzel is felhívja a figyelmet
az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre.
Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg először.
Aradi vértanúk napja - Nemzeti gyásznap
. Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak,
akiket a szabadságharc bukása után
az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki.
Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat,
a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett
tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva
a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében
Aradot a magyar Golgotának nevezte
. Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt,
Batthyány Lajost, Pesten.

Október első hétvégéje
Nemzetközi madármegfigyelő napok.
A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szervezték először Európában. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát. A madármegfigyelő napokat az őszi madárvonulás időszakának közepén, minden október első hétvégéjén rendezik.

Október 8.
Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonyának napja.
Ünnepét Vaszary Kolos hercegprímás kérésére engedélyezte a pápa,
amikor hazánk megérhette fennállásának millenniumát (1896).
A liberális nemzetállamra jellemző ünnepi törvénycikk
nem említi az oltalmazó Nagyasszony nevét.
Október 9.
Postai világnap,
Szent Dénes ünnepe.
1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet
(utóbb Egyetemes Postaegyesület),
amely a nemzetközi postaszolgálat összehangolása,
továbbfejlesztése érdekében jött létre.

Október második szerdája
A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja. 1987-ben az ENSZ hozta létre abból a célból, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira.
Október 10.
A lelki egészség világnapja.
A Lelki Egészség Világszervezete nyilvánította világnappá. Magyarországon 1994 óta tartják. Célja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlõség elidegeníthetetlen jogával, mint az emberiség valamennyi más tagja.
Október második csütörtökje
A látás világnapja.
A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökjén.
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre,
hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható,
és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket bíztassák
az egységes megelőzési beruházásokra.
2000-ben kezdeményezték a „Látás 2020” programot is,
amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjék a megelőzhető vakság előfordulása.

Október 15.
A látássérültek nemzetközi napja, és a Fehér Bot világnapja.
Célja a közvélemény figyelmének felhívása
a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére,
keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit,
a társadalomba való széleskörű és teljesebb értékű beilleszkedés útját.
Teréz napja.
Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén e napon kezdődik meg a szüret.
Egerben Teréz-szedés a neve.
A Bánságban és Bácskában e nap asszonyi dologtiltó nap volt,
amikor nem moshattak és kenyeret sem süthettek.
Október 16.
A kenyér világnapja.
Ez a nap a legfontosabb élelmezési cikkünknek –
az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak
–, a kenyérnek a jelentőségét emeli ki.
A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel,
mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.
Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára
és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.
Ez a nap egyben az élelmezés világnapja is.
Célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt
az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.
Október 17.
A szegénység elleni küzdelem világnapja.
1992-ben nyilvánította azzá az ENSZ.
A világnap gondolata Joseph Wresinszky atyától,
a Segítség Mindenfajta Nyomorúság Elleni
Negyedik Világmozgalom (ATD) alapítójától származik.
Deák Ferenc születésnapjának évfordulója.
Kehidai Deák Ferenc (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) államférfi, politikus, országgyűlési képviselő, „a haza bölcse”, „a nemzet prókátora”.
Október 18.
Élelmezési világnap.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete,
a FAO Rómában ülésező konferenciája
magyar határozati javaslat alapján nyilvánította világnappá.
Az éhínség elleni harc napja egybeesik a FAO megalakításának évfordulójával.
Lukács napja is egyben. Ő a Kórházak, fürdők védőszentje.
E nap a Mecsek-alján a gesztenyeszüret napja,
akkor tartják a pécsváradi leányvásárt is.
Október 20.
Vendel napja.
Szent Vendel a legenda szerint a 7. században élt ír királyfi volt,
aki remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött,
ahol annak nyáját ellenőrizte,
ezért a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték.
Emiatt mondták azt, ha állatvész ütött ki, hogy Vendel viszi az állatokat.
Sokfelé e napon a templomból körmenettel vonultak
Szent Vendel szobrához, akit pásztoröltözetben,
lábánál kutyával és báránnyal ábrázoltak.
Főleg a Dunántúlon a pásztorok védőszentje.
Sok helyen a pásztorünnepet ezen a napon tartják.
E napon a jószágtartó gazdák és pásztorok nem fogták be a jószágot
és vásárra sem hajtották ki.

Október 21.
Földünkért világnap.
1991-ben a Föld védelméért világméretű kampányt kezdeményeztek
(Caring for the Earth), azóta október 21-én tartják a Földünkért világnapot.
Krúdy Gyula születésének évfordulója.
Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula író, hírlapíró,
a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
Október negyedik hétfője
Az iskolai könyvtárak napja.
1999 óta minden október negyedik hétfője iskolai könyvtárak napja.
Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke,
dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást
AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK NAPJÁnak megszervezésére.
Erre 1999. október 18-án került sor.
Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére
meghirdetik ezt a napot, évente más-más témát választva.

Október 24.
Az ENSZ Napja.
Az ENSZ 1945 október 24-én jött létre
e történelmi jelentőségű esemény emlékére
minden évben megünneplik az Egyesült Nemzetek Napját.
A magyar operett napja.
A műfaj elkötelezettjei 2002-ben Kálmán Imre születésének
120. évfordulóján A MAGYAR OPERETT NAPJÁvá nyilvánították
október 24-ét, születésnapját.
Ezen a napon halt meg a másik híres operettszerző, Lehár Ferenc.

Október 26.
Dömötör napja.
A 4. századi nagy keresztényüldözések idején vértanúhalált halt.
Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója.
Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el,
vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát,
a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek,
a juhásznék bélest sütöttek.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat,
többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek).
Időjárásjósló nap, az e napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartották.
Október 27.
Kazinczy Ferenc születésnapja.
Kazinczy Ferenc, író, költő, a nyelvújítás vezéralakja,
a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével
a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés
és önállósulás ügyét szolgálta.

Október 27-28.
A nyári időszámítás vége, a téli időszámítás kezdete.
Az óra átállításának pontos ideje október utolsó szombatjáról
vasárnapra virradó éjszaka, 3 óra.
Az időszámítás-váltást hagyományosan
az energiatakarékosság igényével indokolják.
Október 28.
A Rubik-kocka magyar szabadalmi bejelentésének közzététele.
1976. október 28-án került közzétételre.
A térbeli logikai játék később a legsikeresebb magyar találmánnyá
vált „bűvös kocka” vagy „Rubik-kocka” néven.
Feltalálója ifj. Rubik Ernő építész, tervező, feltaláló.
Október utlosó munkanapja
Takarékossági világnap.
A világ takarékpénztárainak 1924 októberében
Milánóban rendezett nemzetközi konferenciáján Európa,
Ázsia, Ausztrália 28 országa takarékpénztárainak küldöttei
fordultak a világ takarékpénztáraihoz, hogy ünnepeljék
a jövőben október utolsó munkanapján a takarékosság világnapját.


Forrás:apaczaizeg.hu






