Egy optikai csalódást (más néven vizuális illúziót)

vizuálisan észlelt képek jellemeznek,

melyek eltérnek az objektív valóságtól.

A szem által gyűjtött információ az agyban kerül feldolgozásra,

hogy egy olyan észleletet adjon, ami nem egyezik az ingerforrás

egy fizikai mértékével.

Három fő típust különböztetünk meg:

szó szerinti optikai csalódásokat, melyek olyan képeket hoznak létre,

melyek különböznek azoktól a tárgyaktól, amelyek kiváltják őket;

fiziológiai illúziókat, melyek hatást gyakorolnak

a szemek és az agy egy jellegzetes típusának túlzott ingerlésére

(világosság, dőlés, szín, mozgás);

és kognitív illúziókat, ahol a szem és az agy

tudattalan következtetéseket von le.

Ezek „elme játékokként” is ismertek lehetnek.

Mark Changizi, aki a New York-i Rensselaer Polytechnic Institute kutatója,

azt állítja, hogy az optikai illúziók egy idegi késés következtében jönnek létre,

melyet a legtöbb ember megtapasztal ébrenléti állapotban.

Amikor fény éri a retinát, körülbelül egy tizedmásodperc telik el,

mielőtt az agy átalakítaná a jelet vizuális percepcióvá a világról.

A tudósok számára ismert a késés, mégis vitatkoznak afelett,

hogy az emberek hogyan kompenzálják azt;

néhány javaslat szerint, a motoros rendszerünk valamiképpen módosítja

a mozgásainkat, hogy ellensúlyozza a késedelmet.

Changizi állítja, hogy az emberi látórendszer olyan módon alakult ki,

hogy kompenzálja az idegi késéseket, létrehozván olyan képeket,

hogy mi fog történni egy másodperc tizedrésze alatt a jövőben.

Ez az előkép teszi képessé az embereket arra,

hogy reagáljanak a jelen eseményeire.

Ez teszi lehetővé az emberek számára,

hogy visszaható cselekedeteket hajtsanak végre,

mint egy repülő labdát elkapni,

és könnyedén keresztül manőverezni egy tömegen.

Akkor jelentkeznek illúziók, amikor az agyunk megkísérli észlelni a jövőt,

és ezek az észleletek nem egyeznek a valósággal.

Az illúzió rászed minket, hogy azt gondoljuk,

hogy mi mozgunk előrefelé, és ezért bekapcsolja a jövőt látó képességünket.

Mivel valójában nem mozgunk és az alak állandó,

tévesen az egyenes vonalakat görbének észleljük.

Changizi: “Az evolúció látta, hogy a geometriai rajzok, mint ez,

előérzeteket csal ki belőlünk a közeljövőt illetően.

Egy eltűnési pont (a küllők) felé összetartó egyenesek olyan célzások,

amelyek megtévesztik az agyunkat, arra a gondolatra késztetve minket,

hogy mi mozgunk előrefelé – ahogyan a való világban tennénk,

ahol az ajtókeret (egy pár függőleges egyenes) összeérni látszik,

ahogy áthaladunk rajta - és megpróbáljuk észlelni,

hogy az a világ hogyan fog kinézni a következő pillanatban.”

 Az optikai illúziókat használják a művészek is,

beleértve a következőket:

M. C. Escher, Bridget Riley, Salvador Dalí, Giuseppe Arcimboldo,

Marcel Duchamp, Oscar Reutersvärd, Victor Vasarely

és Charles Allan Gilbert.

Néhány kortárs művész is kísérletezik illúziókkal, többek között

Octavio Ocampo, Dick Termes, Shigeo Fukuda, Patrick Hughes (művész),

Orosz István, Rob Gonsalves és Akiyoshi Kitaoka.

Az optikai csalódást a filmekben is használják a mesterséges perspektíva technikája által.