Őszi csendéletek versekkel

2012.10.10

Dsida Jenő: Zúg az ősz szél

Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.

Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.

Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.

Garai Gábor: Szeptember

Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.

A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-

Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.

És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:

dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kivül-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.

Azóta szeretem az őszt. Már nem az elmúlást jelenti, hanem a
kezdetet. Izgalmas felismerésekkel teletűzdelt, átlényegülés kezdetét.
Aranyló napsütésben séta közbeni hallgatni a másik hangját, remegve
figyelni a gondolatfolyamot, s közben beleszeretni a hangba, ami
bármit mond, annyira szép, mert oly sok éven át szomjuhozta a lélek.
Azóta szeretem a fákat. Az erdő zúgását szemerkélő esőben,
alkonyatkor hallgatni a vízesés robaját. Barlangban énekelni könnyel
teli szemmel, mert annyira szép rubintos kedden késő éjjel. Meztelen
lélekkel együtt állni az éjszakában. Megélni fájdalmat, gyönyörűséget,
keserűséget és a méz édességét. Együtt könnyezni, és együtt kacagni
bele a világba szemben a széllel.
Azóta szeretek álmodni. Biztonságban átkarolva. Érezve minden
pillanatban, hogy nem vagyok egyedül. Hogy kincset tartok a karomban
s valaki kincsként őriz engem. Őrzi a kezem, a testem, a lelkem. Ha nem
őrizne, akkor sem mennék el. Soha nem megyek már el.
Azóta szeretem a hajnalt. Amikor dereng a fény és láthatom a kezét,
ahogy simogatva kapaszkodik belém. Jó felébredni, mert folytatni lehet
az álmot ébren is. Azóta a hajnal íze a számban gyönyörű. És szeretem
a könnyeket, mert értem kiáltanak, mert én sírok általuk.
Azóta szeretem a világot. Az embert, a tengert, a vizeket és a
sivatagokat, a hegyeket és a síkságokat. A kék eget és a felhőket, a
nap sugarát és a vihart, esőt és szelet, virágot és a nedves anyaföldet.
Mindent.

Megosztás:

Kategória: Képek Cimkék: őszi csendéletek versek Hozzászólások

Őszi csendéletek versekkel

Őszi csendéletek versekkel hozzászólásai

Szólj hozzá