Dr. Nagy Mihály
Ősz piktor

Tarka színre festette be
szeptember a hegyeket.
Közelebbről megcsodálva
hat színt festett a zöld fákra,
palettáról rájuk kenni,
nem átallott kézbe venni,
óvatosan, szeretettel
minden egyes levelet.

Hat színt festett, megkeverve,
szivárványnál színesebbre:
saját ízlésvilágára
a zöld tájat átpingálta.
Csiricsáré, tarka-barka? -
színkavalkád nem zavarta.
Szép kontrasztos háttérképnek
maradt az ég kobaltkéknek.

Megbarnultak a bükkösök,
a juharfák vérvörösök.
Akáclevél citromsárga,
gesztenyékét rozsda rágja,
a vén tölgyfáké aranyos,
a kőriseké narancsos,
Tarkállanak parti füzek,
takar rőt avar zöld füvet.

Szilvalevél mély bordóból,
lángszínű a csipkebokor.
Okkersárga, aranybarna,
lombok minden árnyalatba`.
Az ég szürke felhősre vált,
ágától a levél elvált.
Akkor leszünk szomorúak,
ha a lombok mind lehullnak.

Őszi alma, őszi körte, Őszi harmat hull a földre.

 Bújócskáznak fürge szelek ,sodorják a falevelet.

 Sárga, piros, aranybarna, levél libeg az avarra.

 Mintha lepkék lebegnének ,gyenge fényében az égnek.

Száll az ökörnyál a fákra ,őszi bánat a világra.

Barna felleg kerekedik, erdő, mező csendesedik.

 Hol van már a régi pompa? Őszi dér int nyugalomra.

Őszi tájon, őszi ének, elszunnyad a szép természet.

Az őszben állsz, tűnődve jársz, hullatja vén lombját a hárs.

Titokzatos halk nesz zavar, kip-kop, kopog a holt avar.

Hol itt, hol ott, csodás, csodás, mint távoli lábcsoszogás.

Forogsz, fülelsz, álmélkodol, valaki jön, nem tudni hol.

Valaki jön, és erre tart csörgeti a tört avart.

Jön finoman, jön hidegen, a csenden át, a ligeten.

Híg árny, akit szem nem talál, maga az Ősz , a halk Halál.

Forogsz, fülelsz, a szíved üt: nem jön sehol s jön mindenütt.

Peng mindenütt az őszi nesz, álomszerű bújósdi ez.

Szemerkél az őszi eső,szomorkodik a diófa,nem búsulna,

ha a nyári viselete most megvolna.

De letépte a cudar szél pompázatos szép ruháját,

pedig azt még a zuhogó záporok is respektálták.

De leginkább azon búsul,hogy azok is elszeleltek,

akik árnyas lombja között nyáron által csiviteltek.

Se egy rigó, se egy veréb,csak egy öreg mindig álmos,

varjú maradt hűséges a lombja-vesztett diófához.

Ül, csak ül és hallgat bölcsen,jól tudja, hogy nemsokára

lesz az öreg diófának gyönyörű szép hósubája.

Ősz van, hullanak a sárga falevelek,

betöltik gazdagon utcákat, tereket.

Szóródik szét, mint ezernyi aranytallér

a fák lombja, koronája... földet ér.

Ragyognak a szikrázó napsütésben,

elmúlt a nyár, most az ősz menetel.

A csillogó falevelek egymásba ölelkezve,

a földet aranybársony takaróként lepik el.

Ropják táncukat az őszt köszöntve,

a langyos szélben vígan repkedve.

Hiába minden, itt van már az ősz,

ez a tarkabarka varázs nálunk időz.

A kopasz ágak közt átszűrődik a napsugár,

már rég búcsút intett nekünk a nyár.