Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!
(Wass Albert)

Reményik Sándor: Őszi csodák

Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
A tekintetem rátévedt egy fára:
Nini még most sem sárga.
Zöldnek tartotta meg
Szép reménység-ruhában
Az, aki megtarthat mindeneket.
És én is élek,
És én is élek
S megvannak mind, akiket szeretek.
S e nekem-láthatatlan tündér-őszben
Eljönnek hozzám az őszi csodák:
Másodszor borulnak tündér-virágba
S hoznak pici, fanyar, fura gyümölcsöt
Az almafák.

Ősz
Minden arany már, a napsugár is,
mely ontotta kincsét egész nyáron át.
Nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik,
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy.

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja, őket.
Várják a sorsuk, s egy szeles nappalon,
lehullva földre, adnak új életet.

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél.
Táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát, tovább már nem remél.

Szép most az ősz, akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon.
S míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a föld készül, mereng új tavaszon.
/Stignor István/