Őszirózsás csendéletek

késő virágzását.
Csodálom a hamvas szirmok,
színes ragyogását.
Már a határ deres nagyon,
drága őszirózsa.
Megcsillan szép virágodon,
talán végső szóra.
Te hozod a hírt a nyárról,
lesz még virágnyílás.
Velünk maradsz vigaszt adni,
ne legyen könny, sírás.
Szeretteink sírhalmára,
viszünk mi ki téged.
Köszönjük, hogy nem hervadsz még,
talán a mi szeretetünk éltet.
Angyali szép szirmaidat
ragyogtasd az őszi napsütésben.
Hogy ha jönnek szürke ködök,
maradjon meg reményünk a fényben.
Szeretem az őszirózsát,
ő az évnek utolsó csodája.
Szirmaival reményt ébreszt,
simogatván sápadt napunk áldja.

Babits Mihály
Az őszi tücsökhöz
Ki átható, egyhangú dalaiddal
betöltöd a nyugalmas éjszakát,
milyen lehet tenéked a világ?
Csend van; a hangok alusznak az éjben.
A te zenéd van ébren egyedül,
mint láthatatlan, éles hegedű.
A te zenéd a csöndnek része immár
és mint a szférák, titkon muzsikál:
Az hallja csak, aki magába száll.
Csendnek és éjszakának hegedűje,
milyen lehet tenéked a világ?
Érzed-e a csöndet s az éjszakát?
Zenéd olyan, mint a lelkem zenéje
s talán a fájó unalom dala:
Egyforma volt tegnap s egyforma ma.
Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten
érzed a csöndet és az éjszakát
s szegény vak lélek, sírsz az éjen át.














