Prométeusz, az igazságot szerető és a haladásért küzdő titán szerette az embereket.

Ő tanította meg őket mindarra, ami életüket széppé és boldoggá tette.

A bajt, betegséget, bánatot csak akkor ismerték meg az emberek,

amikor egy nő mindazt, amit az istenektől ajándékba kapott,

a földi halandók nyakába zúdította.

A nő, Pandora névre hallgatott.

Pandorát

Hephaisztosz isten Zeusz parancsára agyagból készítette,

a lelket pedig maga a legfőbb isten lehelte bele.

Az ilyenképp teremtett lény annyira tetszett a többi istennek,

hogy egymással vetélkedve ajándékozták meg mindennel,

amire-nem volt szükségük,

és amitől így meg tudtak szabadulni, bűnöktől, bajtól, betegségeiktől.

Pandora Epimetheusz felesége lett,

aki nem volt más, mint Prometheusz testvére.

Az ő házában őrizték azt a szelencét,

amelyben az ajándékokat helyezték,

és amelyet Zeusz parancsára tilos volt felnyitni.

Pandorát azonban egyre csak kínozta a kíváncsiság

és mit sem törődve a tilalommal, felnyitotta a dobozt.

Abban a pillanatban kiröppent minden,

ami csak bajt, szenvedést hozott az emberiségre.

Pandora ijedtében rácsapta a fedelet a szelencére,

de abból már kirepült minden,

kivéve a-Reményt,

ami pedig egyetlen orvossága minden bajnak és szenvedésnek.

A ládikó vagy szelence

a tudatalattit és az anyaméhet jelképező női szimbólum,

mely mindenkor titkot foglal magába:

magába zárja és elválasztja a világtól mindazt, ami értékes,

múlékony vagy esetleg rettenetes.

Képes megóvni, de ugyanakkor elfojt és visszatart.

Pandora szelencéje annak a titoknak a szimbóluma,

amely örökre rejtve kell, hogy maradjon az ember előtt –

Pandora ládikáját nem szabad felnyitni.

Régen az emberek a földön menedékben éltek,

távol azoktól a szenvedésektől, fájdalmas betegségektől,

rideg fáradtságtól, amelyek halált hozhattak rájuk.

De a nő felemelte a ládika fedelét, és tartalmát szétszórta a világban.

Ennek következtében gondok szállták meg az embereket.

Egyedül csak a Remény maradt a szelence érinthetetlen börtönében,

nem léphetett ki a dobozból,

hiszen –

Pandora visszahelyezte a doboz fedelét.

Azóta megszámlálhatatlan szomorúság bolyong az emberek között:

a föld és a tenger benépesült a rosszal,

a betegségek éjjel-nappal kényük-kedvük szerint látogatják az embereket,

és minden halandónak osztályrésze lett a csendes, kimondhatatlan szenvedés –

mert a bölcs Zeusz még ezek kimondását is megtiltotta.

Úgy tűnik, nincs esély Zeusz tervei, céljai elől elmenekülni.

A szelence mélyében a Remény a tudatalattink –

szélsőséges, váratlan, és romboló; valóságos,

de önmagukra hagyva irracionális lehetőségeivel.


A szelence rokonságot mutat a mesék és legendák "kis ládikáival".

Az első két ládika jót és gazdagságot rejt,

de a harmadik vihart, nyomort és halált.

A három ládikó az emberi élet szakaszainak felel meg:

kettő jóindulatú, de egy balszerencsés.

A ládikó – legyen gazdagon díszített vagy egyszerű kivitelezésű –,

a tartalma által nyer szimbolikus értéket, kinyitni pedig mindig kockázatos...

A láda szimbolikájának alapja kettős. Egyrészt szimbolizálja az elrejtés, elhelyezés aktusát, amikor anyagi vagy spirituális kincset helyezünk el ládában, másrészt jelképezi a felnyitás mozzanatát, amely a kinyilatkoztatással egyenértékű.

Tartalma lehet a héberek frigyládájában elhelyezett törvénytábla, Amateraszu szent tükre, Kuvera kőedényben őrzött kincsei, vagy a Sors Pandora szelencéjében, esetleg a titkos kínai társaságok esetében a halhatatlanság rizsszemei vagy különböző szimbolikus tárgyai…

A ládában a Tradíció kincsét őrizzük, az Éggel való kapcsolat és a kinyilatkoztatás eszközét. Ezzel magyarázható, hogy amikor a kínai uralkodók Taj-San csúcsán fohászkodtak az Égiekhez, imádságaikat később – az Isteni Jelenlét biztosítékaként – lepecsételt ládákban őrizték.

A Távol-keleten az ősök viasztábláit még mindig ládákban őrzik,

bár a kultuszt már nem gyakorolják.

A hagyomány úgy tartotta, hogy az ősök szellemei

az Érintetlen Ismeretlenség tartományában tartózkodnak,

és várják újjászületésüket, felszabadulásukat.

Egyiptomban Ozirisz ciklikus eltemetését holdsarló formájú ládákkal jelképezték.

A tabu szó arabul ládát, frigyládát jelent, vagy a kosarat,

amelyben Mózest a Nílusra bocsátották.

A mózesi kosár felnyitása valójában isteni kinyilatkoztatás,

az új eljövetel hírül adása.

A láda törvénytelen felnyitása azonban veszélyt hordoz magában.

Például a Genji lázadók, megkaparintva a császári ékszerládikát,

kinyitották azt,

ám a benne lévő Tükör ragyogásától megvakultak és megőrültek.

Az isteni kinyilatkoztatást, feltárulást nem lehet meggondolatlanul leleplezni –

csak a kulcs jogos tulajdonosa nyithatja ki a ládát,

és csak a gondviselésszerűen elrendelt órában.