Három dél-amerikai ország,

Brazília, Bolívia és Paraguay

osztozik a földrész szívében található

Pantanal Matogrossense Nemzeti Parkon.

A mocsaras vidék legnagyobb része Brazíliához tartozik,

különös módon ismertségét egy szappanoperának köszönheti.

Területén buja vegetáció található,

amelyben rendkívül sok különleges állatfaj talált otthonra.

A dél-amerikai földrész közepén hömpölyög végig

a hatalmas Paraguay folyó, amely a brazíliai Mato Grosso hegységben ered.

Ahogy a folyó elhagyja a hegyeket, egy hatalmas kiterjedésű síkságra ér,

amelyen Brazília, Bolívia és Paraguay államai osztoznak.

A síkságon alakították ki a

Pantanal Matogrossense Nemzeti Parkot,

amelynek változatos vegetációjában hihetetlenül sok -

becslések szerint legalább 150 000 - állatfaj él.

A parkot páratlan természeti kincsei miatt a Világörökség részévé nyilvánították.

A pantanal szó szerinti jelentése "mocsaras föld".

A 230 000 négyzetkilométeres terület azonban

nemcsak az állandó víz birodalma,

megtalálhatók itt füves mezők, szavannák és erdők is

. Csak az esős évszakban öntik el medrükből kilépve

a Paraguay és mellékfolyói a nagy síkságot.

Ekkor szinte az egész vidéket - a néhány centimétertől

a több méteres mélységet is elérő - víz borítja.

A magasabban fekvő részek ekkor is kiemelkednek a vízből,

menedéket nyújtva a szárazföldi állatoknak, köztük sok különleges fajnak.

Maga a nemzeti park 137 000 négyzetkilométer területű

és 1981-ben hozták létre, legnagyobb része Brazíliához tartozik,

azonban a két szomszédos államba,

Paraguayba és Bolíviába is átnyúlik egy-egy kisebb terület.

Amikor az 1500-as években az első spanyol

és portugál felfedezők erre a vidékre vetődtek,

beszámolóikban úgy értékelték, hogy egy áthatolhatatlan,

barátságtalan vidékre jutottak el.

Ez azonban nem akadályozta meg a rabszolga-kereskedőket

és a kincsvadászokat abban, hogy az 1600-as években

kiirtsák az őslakos guato indiánokat.

A XIX. században állattenyésztők jelentek meg Panatnalban,

amikor felfedezték,

hogy a dús füvű legelőkön kitűnően megélnek a szarvasmarhák.

Manapság marhák milliói legelnek errefelé,

ami addig nem okoz gondot, amíg a rideg tartásnál maradnak,

minthogy ez nem zsákmányolja ki egy-egy terület vegetációját.

Az 1980-as évekig Pantanal nem tartozott az ismert területek közé,

azonban 1990-ben egy szappanoperának köszönhetően,

amely a vidéken játszódott, hirtelen rivaldafénybe került.

Ekkor fedezték fel a brazilok,

hogy országukban az Amazonas vidéke mellett van egy terület,

ahol az őstermészet szinte eredeti formájában maradt fenn.

A Pantanal rendkívül változatos élővilágát nehéz lenne mind sorba venni,

itt él többek között a bizarr külsejű sörényes hangyászmedve,

amelynek hatvan centiméteres nyelve a kemény talajt is képes felásni.

A könnyed pantanal szarvast

a patáinak széttárt ujjai között feszülő hártya teszi különlegessé,

segítségével könnyen mozog az ingoványos területeken.

A zömök tapír kis ormányával a levegőt szaglászva járja a vidéket,

és próbálja elkerülni veszedelmes ellenségét a fenséges jaguárt.

A jaguárt az indiánok az isteni erő és hatalom megtestesítőjének tartották,

ám ez sem volt hatással a könyörtelen prémvadászokra, csaknem kiirtották.

A nagy, lápos területeket vízi állatok népesítik be,

amelyek között szintén sok egzotikus élőlény található.

Például a félelmetes jacaré kajmán, ami halakra és vízidisznókra vadászik.

A vízidisznó a Föld legnagyobb rágcsálója,

olyan mint egy hatalmas egér, súlya az 50 kilogrammot is elérheti,

a farka pedig szinte teljesen hiányzik.

A jaguáron kívül van még egy halálos ellensége ennek az óriási rágcsálónak,

mégpedig a világ legnagyobb kígyója,

az anakonda, ami még a kajmánoktól sem riad vissza.

Ennek a különleges fajoktól hemzsegő vidéknek létezik

egy jelentéktelennek tűnő,

ám ökológiai szempontból nélkülözhetetlen élőlénye.

Az óriás tengeri csigáról van szó,

amely meghatározó szerepet tölt be abban a kapcsolatrendszerben,

ami az itt élő fajokat összeköti.

A mindenütt jelenlévő tengeri csiga ugyanis megállás nélkül legeli

az útjába kerülő növényzetet.

Így megakadályozva a vegetáció túlburjánzását,

ami meggátolná a víz szabad áramlását.

A csiga más szempontból is hasznos, sok állatnak szolgál táplálékul,

köztük a nemzeti park szimbólumának számító jaribunak.

Ennek a nagy gólyaféle madár szárnyának a fesztávolsága

a három métert is elérheti.

Az esős évszak áprilisban véget ér,

ilyenkor a folyók visszahúzódnak medrükbe,

csak a mélyebben fekvő területeken marad meg a víz.

Ilyenkor színes madarak lepik el a fákat,

amelyek úgy tűnnek a felszínes szemlélődő számára,

mintha virágoznának.

Az itt honos növények közé tartozik Brazília nemzeti fája,

a gyönyörű piros virágú ipé,

amelynek törzséből kenut készítenek a vidék lakói.

A nemzeti park igazi ornitológiai paradicsomnak számít.

Több mint 650 madárfaj él ezen a területen:

kócsagfélék; a kanalas gémek családjába tartozó, rőt színű Ajaja ajaja;

a világ legnagyobb papagája, az arakanga;

az íbisz; a kormorán és még sok-sok más madárfaj.

Annak ellenére, hogy a természeti értékek védelmét

a brazil alkotmányba is belefoglalták,

a Pantanal Matogrossense Nemzeti Parknak

mégis nagy nehézségekkel kellett szembenéznie.

A legnagyobb veszélyben akkor forgott,

amikor az 1980-as évek végén több dél-amerikai állam

a "Proyecto Hidrovia" tervén gondolkodott.

Az Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay által támogatott terv

az Atlanti-óceánt és a kontinens középső területeit kívánta egy nagy,

hajózható vízi úttal összekötni.

A projekt a Pantanalt is érintette volna,

a mocsárvidék megmentéséért küzdő természetvédők nyomására azonban

módosítottak a terveken, így a nemzeti park megmenekült.

Forrás: hírmagazin.sulinet.hu