A párkapcsolatban egymás szárnyainak és gyökereinek kell lennünk.

Olyan könnyű ezt kimondani, mégis olyan nehéz ezt megélni.

Itt van az élet, ahol annyi mindennel kell szembenézni,

megfelelni, teljesíteni, aláírni, beadni, kiadni, megcsinálni,

kötelességet teljesíteni, elszámolni és még sorolhatnám...

Vannak azonban alap gondolatok,

amiket ha életünk részévé teszünk, gazdagabbá válnak mindennapjaink. 
 

: "A szerelem vak, a szeretet lát."

Amikor összejövünk valakivel,

a vonzódáson teljesen átveszik uralmukat a hormonok

és olyankor a szeretet egy teljesen elfogadó,

befogadó formát ölt bennünk és teljesíti ki magát.

Kellemes és felemelő érzés ez annak is,

akit szeretünk, és mi magunk is egy emelkedettebb állapotban vagyunk.

Jó érzéssel tölt el, hogy megbecsülnek, hogy elismernek,

hogy valóban ’férfinak’/’nőnek’ érezhetjük magunkat ebben az időben. 
 

Mégis mi változik ezután?

A pszichológusok szerint másfél év, mire ez a periódus elmúlik

és kezd az úgynevezett rózsaszín köd felemelkedni.

Van, akinél ez korábban megtörténik, van, akinél talán soha,

és akár idealizált formában is, de valahogy mindig szerelmes akar maradni.

A köd felszállta után szembe kell néznünk az eddig kimondott

vagy kimondatlan kevésbé pozitív tulajdonságokkal,

amik zavarnak a másik személyében.

. Akkorra már életünk sok pontját - ha nem az összeset -

összekötöttük a kiválasztott emberrel

és szembekerülünk azzal a személlyel, akit a jótékony köd fedett. 

Mi magunk is persze ki vagyunk téve ennek a leleplezésnek,

ugyanis mi is megkaphatjuk párunktól

a ’Nem így kellene csinálnod!’,

’Anyám bezzeg nem így csinálta!’,

’Már megint elfelejtetted...!’,

’Már ezerszer mondtam, hogy ez zavar!’

kezdetű mondatokat.

Ilyenkor vesz erőt a kapcsolaton a szeretet.

A szeretet lát - és jó szeme van.

Már megismertük párunk jó- és rossz oldalát is

és eldönthetjük, hogy vele tovább vagy nélküle tovább?

Igen ám, de ez egy elég önző döntés lenne.

Utoljára gyerekkorunkban csinálhattunk valamit addig,

ameddig jól esett, ameddig jó érzés volt.

A felnőttség, a szeretet másról szól.

Benne van a szeretet fázisban is az elfogadás,

hiszen elfogadás nélkül nem lehet kapcsolatot teremteni.

El kell fogadni önmagunkat a hibáinkkal együtt és ezzel párhuzamosan

el kell fogadnunk a másikat is hibáival együtt.

Ha odafigyelünk a párunkra, külső szemlélőként

akarva-akaratlanul rálátunk javítandó, fejlesztendő területekre,

amik a kapcsolatban mindkettőnk javát szolgálja.

Ő is rálát életünk hibáira, rossz döntéseire

és az eltitkolt csontvázakra, amik a szekrényben vannak.

Ezt el kell tudni fogadni önmagunkban is,

hiszen emberek vagyunk, vétkezhetünk, nem vagyunk tökéletesek.

Amit a múltban tettünk vagy épp nem tettünk,

az akkori fejlődésünkhöz képest a legmegfelelőbb döntés volt.

Természetes érzés, hogy sok dologban ma már

másképpen döntenénk, hiszen tapasztaltabbak vagyunk és érettebbek.  
 

A szeretet nem csak a problémát látja, hanem látja a megoldást is.

Látja a megoldáshoz vezető utat, békével, barátsággal közelítve

képes a jó irányába kimozdítani az egyént.

Ez a kimozdulás nem jelent támadást énünk,

önazonosságunk ellen, persze sokszor úgy tűnik.

Ehhez szükséges egy fontos dolog: bizalomból fakadó önátadás.

Fontos, sőt, elengedhetetlen.

Nem tudunk akaratunk ellenére változni.

Az egyetlen ember, aki felelős a változásért,

azok mi magunk vagyunk.

A párunk - ismervén minket -, csak arra képes,

hogy az utat, az irányt megmutassa.

És azáltal, hogy párunknak választottuk,

fel is hatalmaztuk erre kimondatlanul.

Hiszen az életünket közösen éljük és közösen vagyunk érte

és egymásért felelősek.

Felelősek vagyunk, hogy egy jobb, teljesebb, egészséges

boldogsággal teli életet teremtsünk meg

és adjuk a párunknak - szeretetből.    

A változás  önmagában nem elég - ugyanis akkor lesz tartós,

ha az újat el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk.

Önmagunkban és párunkban is.

Minden egyes változással

egy körrel kijjebb kerülünk a komfortzónánkból

és egyre hidegebb lesz a levegő,

ahogy távolodunk a koncentrikus körök centrumától.

Ott van igazán szükség a szeretet kitágítására és egymás támogatására,

hiszen ha nehezebb perióduson megy át párunk,

abban nekünk is ott a helyünk, fogni a kezét és kiállni mellette. 

A  változás eredményeként új élményeket

és örömöket tudunk majd együtt átélni és átérezni,hiszen ezáltal is

közelebb kerülünk egymás megismeréséhez és személyiségéhez.

Önmagunkat ismerjük meg a párunk személyiségének tükrében.

Csodálatos folyamat ez, és inkább jár örömökkel és felfedezéssel,

mint elszakadással és lemondással.

Ahogy egyre mélyebbre kerülünk önmagunk megértése

és a párunk megértése felé, azáltal kerülünk egyre magasabb szintre

egymás boldogságában és szeretetében.

így tudunk egymás gyökerei és szárnyai lenni.   

Marie Clarence