Ősz van, hullanak a sárga falevelek,

betöltik gazdagon utcákat, tereket.

Szóródik szét, mint ezernyi aranytallér

a fák lombja, koronája... földet ér.

Ragyognak a szikrázó napsütésben,

elmúlt a nyár, most az ősz menetel.

A csillogó falevelek egymásba ölelkezve,

a földet aranybársony takaróként lepik el.

Ropják táncukat az őszt köszöntve,

a langyos szélben vígan repkedve.

Hiába minden, itt van már az ősz,

ez a tarkabarka varázs nálunk időz.

A kopasz ágak közt átszűrődik a napsugár,

már rég búcsút intett nekünk a nyár.

Verőfényes októberi délután,

ontja melegét az őszi napsugár.

Élvezem a napnak gyönyört adó fényét,

lágyan simogató kellemes melegét.

Nézem a színek varázslatos világát,

a nap is boldogan ontja rá sugarát

.Látom a szemében kedves mosolyát,

ajándékát, a vénasszonyok nyarát.

. Most is érzem még a strandok hűs vizét,

szeretném élvezni az örök nyár gyönyörét.

Megérkezett, itt az ősz, mit annyira szeretek,

szellő segít zörgetni fenn a fán a levelet.

Mely ezer színben öltözködve készen áll,

tangótánccal hull a mélybe, már mit se vár.

Majd a lassú szellő keringőzve,

olyan puhán,temeti

a meggyengült nyári napnak sugarán.

Mosolygom, mely édes illatáradat,

ropog a lépkedő lábam alatt.

Porrá válik, majd eltűnik nyomtalan,

hunyd le szemed, ne nézd, csak lásd szavam.

Hiszen ezer csoda itt az őszben, mind miénk,

úgy hull az ágról a megfáradt,

megsárgult, roppanó levél.

Eljött,pedig nem hívtam,még csak rá se gondoltam!

Csendben jött, szinte már bujkálva,

még csak erőt gyűjt, egyezkedik a nyárral.

De már én is, és a fák is fáznak.

reszketve féltik a még zöld lombsátrat.

Pedig még csendben van,

csak néha egy hűvöset szusszan,

de lehelete nyomán az ecetfák pirulnak.

Oly csendben vár,mint ahogy a hóhér várja parancsát,

majd egyszer csak lecsap,és elvégzi dolgát!

Mielőtt jön a nagy úr, a Tél,előtte kitisztítja útját.

a vénséges platánfák mint rokkant matrónák,

önként vetkőznek,ha előveszi ostorát!

Az ősz, mint nagy madár,megszállja a tájat

barnába öltözteti az erdőben a fákat.

A hajnali köd rejti,a réteket a völgyeket,

csodás fátylával,takarja a földeket.

A madarak hallgatnak,senki sem énekel,

a hideg elől aki tud,mindenki útra kel.

A felhők, fent a magasban,repülnek az őszi széllel,

hirdetik a havat, fagyot,mi érkezik a téllel.

Minden csöndes,alszik erdő, kis patak,

alszanak a virágok,a lepkék és a madarak.

Minden megpihen,csendes lett végre,

az erdő így készül,a dermesztő télre.